
Ezek a legnépszerűbb nudista strandok Európában
Téged is hidegen hagy a bikinidivat? A következő strandok tetszeni fognak.

Akik már kipróbálták, azt mondják, hogy a nudista strand is egy olyan dolog, melyet mindenkinek fel kell írnia a bakancslistájára. Ha még sohasem meztelenkedtél a hűsítő vízben, akkor érdemes olyan helyen megtapasztalnod az élményt, ahol mindez teljesen természetes és elfogadott.


Rosszra gondolni nincs okod, hiszen a naturista partszakaszok éppúgy a pihenést és a kikapcsolódást szolgálják, csak éppen fürdőruha nélkül. Az anyaszült pőreségüket felvállaló emberek pedig nem azért választják a nyaralás ilyen formáját, mert perverzek, vagy, mert szeretnek megbotránkoztatni másokat.
Egyeseket megnyugtat, ha közelebb kerülhetnek a természethez úgy, ahogy a világra jöttek, míg mások csupán az egyenletes, pánt nélküli barnaság kedvéért vágnak bele a kalandba.
Maga a földi paradicsom: Paradise tengerpart, Görögország
Görögországban, Mykonos szigetén található a Paradise tengerpart, mely kristálytiszta vizével és finom homokjával olyannak tűnhet, mint egy művészi kompozícióba foglalt, élénk színű képeslap. A legkedveltebb görög strand, hiszen pezsgő éjszakákat és nappalokat kínál a vendégek számára.
Paradise - görög nevén Kalamopodi - négy és fél kilométerre fekszik az óvárostól, ahonnan könnyen elérhető a folyamatosan közlekedő buszjáratokkal. A tenger széles türkizkékjét itt sziklák szabdalják fel, melyek kis öblöket hoztak létre.
A strand további része, a Super Paradise - görög nevén Plintri - szintén meredek sziklafalak között terül el, és külön nudista szakasza is van. Főként fiatalok népesítik be, csakúgy, mint az aranypart bárjait és nyüzsgő partijait, melyek gondoskodnak arról, hogy már koraeste beinduljon a zene és a koktélozás.
Ahová nem kell sok ruhát vinni: Vera Playa, Spanyolország
Spanyolország nudista fővárosa Almería, ahol a homokos Vera Playa partszakasz nemcsak egy strand, hanem valóságos naturista övezet. A Vera Playa Club Hotel az egyik olyan szálláshely ezen a környéken, melyben a gardróbszekrény bizonyára csak dísz, hiszen, ha a vendégeknek úgy tartja kedvük, itt ruhák nélkül, egy szál semmiben lejthetnek oda-vissza.


A hotel medencéjét egy pálmafás terasz és egy napozóterasz veszi körül, ingyen használható nyugágyakkal. A szabad strand, mely közvetlenül a szálloda előtt nyújtózkodik, szintén nem kíván meg magának bikini-válogatással töltött hosszas perceket, ugyanis itt is a maximális fedetlenségre szavaztak. Szintén csábító ok a pucérságra, hogy Almería a legmelegebb és legszárazabb éghajlatú része az országnak, így a főszezon gyakorlatilag egész évben tart náluk.
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
Kempingezz a közelben, ruhák nélkül: Camping Pesenthein, Ausztria
Ausztriában teljesen elfogadott dolog a nudizmus, így azon sem kell meglepődnöd, ha békés családok élnek itt ilyen időszakos életformát. A naturista természetkedvelők számára számos kempinget biztosítanak, melyek közül a Camping Pesenthein öthektárnyi parkosított területet foglal magába, mégpedig a Millstatter-tó festői környezetében.


A felfázástól sem kell félned, mert, bár hegyek övezik a vidéket, a víz 24 Celsius-fokos nyáron. A kempingben nem kötelező a meztelenkedés, de bármikor levetheted a ruháidat anélkül, hogy ujjal mutogatnának rád. Ha még több nudista strandra vagy kíváncsi, kattints ide, és nézd meg a horvát kedvenceket is!
- meztelenség
- strand
- nyaralás
- tengerpart
- görögország
- franciaország
- ausztria
- spanyolország
- európa kincsei
- Utazás
OLVASD EL EZT IS!

- internet
- szállás
2 millió hely, ahol ingyen kaphatsz szállást a világon

- balaton
- fotó
Káprázatos képeken az ország legszebb naplementéi

- sziget
- tengerpart