5 büntetőpont jár érte: ezeket a KRESZ-szabályokat sokan mégsem tartják be
A KRESZ-szabályok ismeretének hiánya nem ment fel a büntetés alól. Az előírások betartásának elmulasztásáért büntetőpontok járnak.
A KRESZ-szabályok biztosítják az utakon való zavartalan közlekedést, így ezeket minden esetben kötelező betartani. A szabályok ismeretének hiánya nem mentesít senkit a felelősség alól.
Természetesen megkülönböztetnek kisebb és nagyobb vétségeket, amiket különböző értékű büntetőpontokkal jelölnek. Az 5 pontosak még mindig csak szabálysértésnek minősülnek, de ezek elkövetésével a maximális, 18-as ponthatár nagyon gyorsan elérhető. Ekkor már a jogosítványt is visszavonja a hatóság.
Biztonsági öv nélküli közlekedés autóúton vagy autópályán: 5 pont
A biztonsági öv használata szintén kötelező, de sokan egyszerűen azért nem kötik be magukat, mert kényelmetlennek találjak úgy az utazást. Pedig nem véletlenül szükséges a használata: komoly sérülésektől védhet meg egy esetleges ütközés során. A mellkas területét érintő beavatkozás, például szívműtét után ez a szabály feloldható, de csak ha van erre vonatkozó orvosi igazolása az illetőnek.
2017. január 27-én lépett hatályba az új szabálysértési törvény, mely kimondja: ezen szabályok megsértése esetén 20 ezer forintig terjedhet a bírság. Lakott területen belül 10 ezer, azon kívül pedig 15 ezer forintos büntetésre lehet számítani a pontlevonás mellett.
A gyalogos-átkelőhely előtt megálló jármű melletti elhaladás megállás nélkül: 5 pont
A forgalomban résztvevőknek mindig figyelemmel kell kísérniük a változásokat, és aszerint cserelekedni. Ha a zebra előtt egy másik jármű megállt, akkor feltételezni kell, hogy épp egy gyalogost szeretne átengedni, és ha a párhuzamos sávban haladó nem állítja meg szintén a kocsiját, akár még el is gázolhatja az éppen zebrán áthaladó személyt. Enyhébb esetekben 5 büntetőpont jár ezért a kihágásért.
Engedély nélküli vezetés: 5 pont
Ha valakinek nincs jogosítványa, vagy más jármű vezetésére jogosító okmánnyal vezet, illetve ha átadta a volánt egy olyan személynek, akinek nincsenek úti papírjai, és az egyik közúti igazoltatáson rajtakapják a sofőrt a volán mögött, az 5 büntetőpontot jelent.
Vasúti átjárón áthaladás szabályainak megsértése: 8 pont
A vasúti átjáró szintén sokak mumusa, és ugyan a KRESZ-vizsgára kötelezően mindenki bemagolja a kért anyagot, sokan hamar elfelejtik, hogyan szabályos áthaladni egy ilyen helyen. A vasúti átjárón csak folyamatosan - megállás nélkül - legalább 5 km/óra átlagsebességgel szabad áthaladni - áll a KRESZ-szabálykönyvben.
Megállni csak bizonyos esetekben kötelező az átjáró előtt: ha piros a lámpa, ha a vasúti jelzőőr jelez, vagy ha a sorompó félig vagy teljesen leeresztve áll, esetleg sötét, nem működik, illetve ha érzékelhetően valamelyik irányból vonat érkezik. Ha valaki indokolatlanul áll meg vasúti átjáró előtt, a forgalmat zavaró fékezést végrehajtva, vagy ha a legtöbbször 30-as sebességkorlátozó tábla ellenére jelentősen nagyobb sebességgel halad át, 2017 óta 8 pontot zsebelhet be.
Sebességkorlátozás jelentős túllépése: akár 8 pont
A gyorshajtással legtöbbször maximum perceket lehet nyerni, ami nem éri meg a kockázatot. Ha valakit a megengedettnél nagyobb sebességgel bemér a traffipax, vagy egy Véda-kapu alatt halad át így, 30 ezer forinttól 200 ezer forintig terjedő bírságra lehet számítani, a büntetőpontok száma a sebességtúllépés mértékétől függ, akár 8 pont is lehet.
A büntetőpontokra halmazatként relatív sebességtúllépést szabhatnak ki, ami nevéhez hűen egy-egy ponttal növeli meg a pontokat. Különbség van a Véda-rendszeres és személyes bírság között. Ha forgalomfigyelő rendőrök mérnek be, elméletben már akkor is bírságolhatnának, ha a 60-as táblánál valaki 61-gyel megy, míg a Véda-rendszerek a maximális sebességhatárhoz hozzáadott 10%-ot még nem jegyzik. Természetesen azért nem ajánlott kockáztatni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
18 pontnál bevonják a jogosítványt
Érdemes figyelni és betartani ezeket a szabályokat, elsősorban a biztonság érdekében. Ha a pontok száma meghaladja a 12-t, akkor tájékoztatás érkezik egy önkéntes utánképzés lehetőségéről, amellyel csökkenthető a pontok száma. Ha pedig már elérte vagy át is lépte a 18-at, akkor három napon belül értesítik a közlekedési hatóságot, akik a járművezető engedélyét nyolc napon belül visszavonják. Onnantól számítva, hogy jogosítványt bevonták, hat hónapon belül szerezhető vissza, de csak akkor, ha a járművezető utánképzésről szóló igazolással rendelkezik, és nincsen egyéb feltétele a büntetésnek.
Az utánképzéssel 12 pontig 9 ponttal, 13-17 pont között pedig 6 ponttal csökkenthető a büntetőpontok száma. Erre egy évben csak egyszer van lehetőség, amiről egy igazolást is kapnak a résztvevők.
Kinek van elsőbbsége a képen? A KRESZ-vizsgán sokan megbuknak a kérdéseken
A KRESZ-vizsgák mumusa, az elsőbbségadás és a kanyarodás szabályait taglaló képes kérdéssor nem jelenthet problémát annak, aki jogosítvány birtokában van: most kiderül, ki az, aki valóban hibátlanul kitöltene egy tesztet.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- közlekedés
- jogosítvány
Megkapnád most is a jogosítványt? 10 KRESZ-kérdés, és kiderül
- rendőrség
- közlekedés