Tudod, hol működött a Május 1. mozi? Budapest 6 legendás, mára bezárt mozija
A fővárosban néhány évtizede még egymást érték a jobbnál jobb mozik.
Ha az ember ma a fővárosban széles vásznon élvezné a filmnézés élményét, akkor leginkább a bevásárlóközpontok mozikínálatából válogathat, igaz, a városban elszórva akad még néhány hangulatos, más műsorlistával működő művészmozi is, sokak legnagyobb örömére.
Az idősebb generáció tagjai még minden bizonnyal emlékeznek rá, hogy régen egymást érték a kisebb-nagyobb filmszínházak, kis túlzással alig lehetett úgy egy sétát tenni a belvárosban, hogy az ember egy moziba ne botoljon.
Budapest egykori legendás mozijai
Az első, kifejezetten mozinak épült filmszínház 1908-ban nyitotta meg a kapuit Budapesten, ez volt a mai Blaha Lujza téren álló Apolló, amit számos további intézmény követett. Néhány évtizedes történelmük során a politikai helyzetnek megfelelően más és más néven működtek, sorsukat általában a soktermes multiplexek megjelenése pecsételte meg.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
(Borító- és ajánlókép forrása: Fortepan/UVATERV, Urbán Tamás.)
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- főváros
















