Különös kincset rejt a gyönyörű fekvésű Nógrád megyei zsákfalu: Bér andezitcsúszdája valódi ritkaság
Bér határában egyedülálló természeti képződmény várja a kirándulókat.

Budapesttől 60 kilométerre található a Nógrád megyei zsákfalu, Bér. Vadregényes környéke a kirándulóknak kedvez, de a geológia iránt érdeklődők is szívesen felkeresik, ugyanis a Nagy-hegynél világviszonylatban is ritkaságszámba menő kőzetformációkban lehet gyönyörködni.
A dimbes-dombos nógrádi táj és a községhez tartozó Virágospuszta is sok szépséget, érdekességet tartogat a látogatóknak. Az alig 400 lelkes falucska szilárd burkolatú úton csak Szirák felől közelíthető meg.
Zsákfalu a patak völgyében
Bér Nógrád megye déli részén, Sziráktól északra, a Bér-patak völgyében, a Cserhát lábánál fekszik. A fővárostól közúton 60 kilométerre található, közvetlen autóbuszjárat is indul a településre. A környéken kellemes kirándulások tehetők, hat kilométerre van például Szanda vára.
A honfoglalás után a terület a Kökényes-Radnót nemzetséghez tartozott, majd a Kocsis nemzetség tulajdonát képezte. Az 1400-as években a bujáki várbirtokhoz került, amikor azt bevették a törökök, török terület lett. Később szlovákok telepedtek le itt, 1770-től 1848-ig pedig az Esterházy család birtokolta. A helyiek mezőgazdaságból, szőlőtermesztésből éltek, a falu északkeleti, Ófalunak nevezett részén pincesor emlékeztet a szőlőművelés hagyományaira. A pincék zömében a 19. században épültek, de a 17. századból is maradt fenn két építmény.
A Nagy-hegy andezitcsúszdája
A falutól mintegy 3 kilométerre található a 402 méteres Nagy-hegy, a Cserhát egyik legmagasabb pontja. Bértől a zöld kereszt jelzésen haladva érhető el az egykori kőbánya, a Holczer-bánya, a különleges természeti értéknek számító vulkanikus eredetű andezitoszlopokat is a bányászat tárta fel az 1970-es években. A kirándulók előbb a kőtárban ismerkedhetnek a kőzetekkel, illetve a környék földtörténetével, de a fő látványosság a több millió évvel ezelőtti vulkánkitörés következtében formálódott kiömlési kőzet.

Az andezit homorú alakja csúszdára emlékeztette a kutatókat és az érdeklődőket is, innen kapta a nevét. A vulkán lávaanyaga a felszínre jutva benyomult a kőzetek repedéseibe, kihűlt, és andezitté szilárdult. A hűlés közben zsugorodott, a repedések mentén pedig elváltak az oszlopok. Az oszlopos szerkezet ritkán fordul elő andezitben, Európában nem is ismert más példája, ez a forma a bazaltra jellemző, a kifelé hajló oszlopok pedig mindkét kőzet esetén kuriózumnak számítanak. A hegy oldalában továbbhaladva érhető el a kőtenger, ami egy törmelékmező, ma is folyamatosan képződik.
További látnivalók a faluban
A Bérhez tartozó Virágospusztán áll a napjainkban Andezit Hotelként működő Lázár-kúria. A 19. század első felében épülhetett klasszicista stílusban. Lázár Andor politikus, a Gömbös- és a Darányi-kormány igazságügyi minisztere vadászkastélyként használta. A kastély parkjában őshonos és egzotikus állatok találhatók, a juh, a póniló és a láma mellett strucc és teve is van itt. A hotelhez tartozó egyik épületben nyílt meg 2006-ban a Szabad Európa Rádiómúzeum, ahol régi rádiók, gramofonok, magnetofonok és lemezjátszók tekinthetők meg. A fogadóhoz kapcsolódik a szoborpark is, ahol égerfából készült alkotások jelenítik meg a magyar történelem nagy alakjait.
Béren a régi vízimalom és a falumúzeum, valamint az evangélikus templom felkeresése is ajánlott. A dombon álló egyhajós, keletelt templom középkori eredetű műemlék, tornya a 14. században készülhetett, az 1980-as években magasították, ekkor jelentős átalakításokon esett át az épület, ki is bővítették. Bér környékén számos kiránduló-útvonal várja a túrázókat, a vállalkozó szelleműek a Nagy-hegyet is megmászhatják, jutalmuk a békés, nógrádi táj képeslapként feltáruló látványa lesz.
Gyönyörű falvak a Cserhát lábánál
A Cserhát völgyeiben fekvő, Nógrád és Pest megyei falvak hamar magukkal ragadják a kirándulókat, akik a környéken számos vendégházat és turistaházat is találhatnak. A hegységben több turistaútvonal vezet a kis tanösvényektől kezdve egészen az Országos Kéktúra egy szakaszáig.
(Borító- és ajánlókép forrása: Indafotó/Templomok. Cikken belüli kép: Wikipédia/Pásztörperc.)
OLVASD EL EZT IS!

- falu
- falusi turizmus
Megállt az idő az icipici magyar zsákfaluban: Vérteskozma maga a tökéletes szépség

- magyarország
- környezetszennyezés