Hogy nem tanultam meg síelni Ausztriában? - És mit csináltam helyette?

Soha nem síeltem, ezért remek alkalomnak tűnt, amikor meghívást kaptam az osztrák idegenforgalmi hivataltól, hogy kezdő síelőként vegyek részt egy úton, ahol rögtön három pályát is megtekinthetek, mit tekinthetek, kipróbálhatok. Gyorsan el is képzeltem magam, ahogy a végére sportosan siklom a lejtőn. Hát, nem ez lett belőle.

Kiderült, hogy a lécek és én nem leszünk közeli barátok, távoliak se, de szerencsére Karintiában - és Ausztriában sehol máshol - nem kell aggódnia annak, aki totálisan tehetségtelen a síelésben.

Három hegy, középen kis falu

Karintia viszonylag közel van, így Budapestről is el lehet érni négy órán belül. A déli tartomány közel van Szlovéniához és Olaszországhoz, itt az emberek oldottabbak, de az osztrák rendszeretet és szervezettség is megvan, legalábbis az egyik vendéglátónk szerint. Wolfsberg és a környező kis falvak tökéletes kiindulópontnak számítanak, ha valaki síelni vagy mást szeretne, három pálya is van a környéken. Ezek szerencsére nem drágák, cserébe gyönyörűek, szépen rendben tartják, legalábbis, amennyire meg tudtam állapítani sípályát sosem látott szememmel. Hasonlóan az otthoni időjáráshoz, itt sincs nyoma a kemény télnek, így egy kis városnézés is belefért. Wolfsberg kedves, régi kisváros, ahol egy fél délutánt el lehet sétálgatni, rákészülve a másnapi síelésre, vagy épp síelés után körbenézni.

Elindulva a Koralpére kicsit izgultam, hogy vajon hogy fog menni a síelés. Kiderült, jogosan. Sem az első, sem második nap nem sikerült jól érezni magam a lécen, pedig a Klippitztörlön egy kedves és nagyon türelmes, magyar oktatónő várt, aki a síelni szintén nem tudó kollégát az ebédig elég tisztességesen megtanította az alapokra. Én inkább sétálni indultam, és vártam a hótalpas túrázást. A túra, ha felvonóval mentünk is fel, szuper volt, így megtaláltam azt, amiért szívesen ideutaznék akár minden évben, a hüttézésen kívül. Apropó, vendéglátás, a szomszédban nem aprózzák el a dolgokat, akárhol is ettünk, a szállásunkon vagy egy csodás fa menedékházban, biztos, hogy utána nehéz volt mozdulni. Arról nem is beszélve, hogy az ételeken egyszerűen érződik a minőség, hogy jó a hús, jó a tej, finom a zöldség. 

Utolsó nap kaptam egy szánkót, amivel felmeneteltem, majd lecsúsztam a gyerekek közt, de ez nem zavart, mert végre kiélvezhettem a száguldást. Azóta pedig utánanéztem, sok helyen van rendes szánkópálya, hótalpas túrázást is rengeteg helyen vezetnek, így azt hiszem, a végére én is megtaláltam azt, amiért vissza fogok jönni a hófödte karintiai csúcsokra. Az isteni kaiserschmarrn-en kívül. 

• síelés
• karintia
• ausztria
• téli sport
• Utazás