Meg mered nézni az Antikrisztus arcát?

Egy vallásos város mellett jelent meg

Az amerikai Atlanta melletti erdő területén félelmetes dolog tűnt fel.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Éppúgy, ahogy sokan Jézus arcát is látni vélték már az égen, bolygónk felszínén vagy éppen egy pirítóson, az Antikrisztus is több helyen megjelent a mendemondák és városi legendák szerint.

Ördögi arc Atlanta mellett

Az internetnek köszönhetően gyorsan terjedtek a hírek arról, hogy látták már ködös utakon, Giotto régi freskóján, a televízióban, sőt, sokak szerint 2001. szeptember 11-én is kirajzolódott arca a World Trade Center megtámadása után gomolygó füstben.

Sátáni arc a Google Earth felvételén?

A különféle alakzatok és emberi vonásokra hasonlító formák kutatására a Google Earth nevű ingyenes számítógépes program is tökéletes lehetőséget kínál, nem véletlen, hogy az internetezők körében kedvelt elfoglaltságnak számít, hogy különféle meglepő találatokat osztanak meg egymással és a nagyvilággal. Pontosan így tett 2010 júliusában Luther Blissett is.

A 26 éves férfi azt állította, a virtuális földgömb műholdképein és légi felvételein egy Atlanta melletti erdős területen az ördög vonásait fedezte fel. A különös arcról, mely valóban ijesztő, és szarvakat is visel, Blissett képet is mellékelt, minek köszönhetően, anélkül, hogy megkérdőjelezték volna annak hitelességét, számtalan turista indult el, hogy saját szemével is megtekintse a területet.

Azokon a hírportálokon, ahol egykor beszámoltak az esetről, szinte mindenki kiemelte, és furcsának tartotta, hogy az említett arc éppen az Amerikai Egyesült Államok egyik leginkább vallásos városa mellett jelent meg, a georgiai Atlanta ugyanis fontos déli központja a különféle felekezeteknek, többek között a protestánsoknak.

Furcsa, torz koponya jelent meg az oklahomai mezőn: a Google Earth legbizarrabb találatai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ennél híresebb látnivalói is vannak a városnak

Az 1847-ben alapított, több mint 420 ezer ember által lakott város idegenforgalmának azonban nincs szükséges arra, hogy hasonló hírekkel lendítsék fel, a Georgia állam központjának számító hely ugyanis már így is a hetedik leglátogatottabb város az Egyesült Államokban.

A rejtélyes alakzatnál jóval híresebb látnivalónak számít a Georgia Aquarium, mely a világ legnagyobb fedett akváriuma, az Elfújta a szél írójának szentelt Margaret Mitchell Ház és Múzeum, a polgárháborús múzeum, a Coca-Cola múzeum, a Zoo Atlanta, a botanikus kert, valamint a számos, Martin Luther King előtt tisztelgő emlékhely.

Mindemellett a gasztronómia szerelmesei is előszeretettel látogatnak ide, a déli ételkészítés hagyományai ugyanis igazi kulináris élményt jelentenek az utazóknak.

Szerinted ijesztő a kép?

Ezt is szeretjük