A város, ahol tízévente kiássák a holtakat

Ahhoz, hogy valódi gyöngyszemekre lelj, nem kell messzire menned, ugyanis a szomszédos Ausztria hegyvidékei és tradicionális települései nemcsak az idegen kultúra által nyújtott újdonság érzetével örvendeztetik meg a látogatókat, hanem sokszor a történelmi látnivalókon kívül különleges, érdekes, olykor már-már morbid hagyományokkal lephetik meg a kíváncsi turistákat. Nyugati szomszédunk igazi kuriózumának számít a meseszép környezetben elhelyezkedő, apró kisváros, Hallstatt, mely úgy vonult be a köztudatba, mint a hely, ahol tízévente kiássák halottaikat.

A város, ami sosem lesz nagyobb

A Hallstatt-Dachstein kultúrtájat 1997-ben az UNESCO a Világörökség részévé minősítette, hiszen a bronzkor óta folyamatosan lakott volt az itt található sóbányának köszönhetően. Hallstatt az itteni, meredek sziklafalakkal szabdalt hegyek egyikének tövében jött létre közvetlenül a Halstatti-tó partján. Salzkammergut déli részén, 511 méteres tengerszint feletti magasságban található az aprócska város, melynek kis méretét támasztja alá az is, hogy csupán egyetlen főutcája van egy kisebb térrel, ezen kívül kialakult még néhány nagyon szűk, sikátorméretű utcácska.

Mindössze ezer fő éli itt mindennapjait, akik száma gyakorlatilag évek óta változatlan, hiszen a domborzati viszonyok következtében a település terjeszkedése, bővülése kivitelezhetetlen. Ennek megfelelően a turisták elé táruló látkép is egyedülálló hatást kelt, a tradicionális osztrák stílusú házak a közvetlenül a fal mellé ültetett, azokra felkapaszkodott növényzettel, gyümölcsfákkal festményszerű látványt nyújtanak. A ritka elhelyezkedéshez idomultak azonban a temetkezési szokások is.

Meghökkentő hagyományok

A 12. században épült, valójában gótikus stílusú templom a város egyik büszkesége. A kertjében található teraszos temető azonban a hallstatti lakosok számára csupán átmeneti nyughelyet jelent. Mivel a város helyszűkével küszködik, a nyughelyek száma is korlátozott, így az a 18-19. századra megtelt.

Ekkoriban tiltott volt a hamvasztás, így a lakóknak nem maradt más lehetőségük, mint az, hogy a 10-15 éve befedett sírokat megnyissák, a koporsókban található csontokat - elsősorban a koponyacsontot - pedig kivegyék belőlük, így felszabadítva az adott parcellát.

A koponyamaradványokat heteken keresztül a Nap és a Hold sugarainak teszik ki, hogy azok elefántcsont módjára kifehéredjenek, majd azokat virág- és babérkoszorúkkal díszítik, a homlokrészre pedig gót betűkkel az elhunyt nevét pingálják. Az így kidíszített maradványt a templom melletti sziklafalba vájt, úgynevezett Csontházban helyezik el, ahol ma már közel 1200 koponya található, domb alakzatban felsorakoztatva, de azt szem előtt tartják, hogy a rokonok, családok koponyái közvetlenül egymás mellett kapjanak helyet.

Kalandos bányamúzeum

A sónak köszönhető, hogy már a bronzkor óta lakott a környék, ugyanakkor arról is ismert az itteni sóbánya - mely már 7000 éve működik -, hogy 1664-ben itt történt a világon elsőként - regisztrált - sújtólégrobbanás.

A só nem csak az ételízesítés miatt volt nagy kincs, hiszen évezredekkel ezelőtt a cserekereskedelem egyik eszköze volt, így a környéken lakók jómódú, gazdag embereknek számítottak, melyet az 1824-ben feltárt vaskori temetőben talált maradványok is alátámasztanak. Emiatt az idelátogató turisták már évek óta sóbányát szeretnének látni, ezért annak Karlsberg nevű részét 2002-ben átalakították múzeummá - pontosabban a Mária Terézia korában létrehozott támrendszert.

A bejárathoz egy olyan ősrégi úton lehet feljutni, melyet korábban a sóbányászok használtak, de a modernizáció ide is eljutott, így a siklózást is választhatják a látogatók gyaloglás helyett, így viszont lemaradnak a mesés vízesésről és a bámulatos panorámáról.

Kép: 360photo.org.

• város
• tópart
• ausztria
• bizarr hely
• közeli helyeken
• Utazás