3 tündérszép hegyi tó itthon, amiben meg is mártózhatsz

Ha szeretnél egy nyugodt helyet, ahol csobbanhatsz is egyet, vedd célba ezeket a tavakat!

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hegyek és völgyek között nemcsak a vad, zölden burjánzó természet húzódik meg, hanem számos kéklő víztükör is, melyben a nyári kánikulában megmártózni igazán frissítő élmény.

A Jósvafői-tengerszem
A víz színe igazán egyedi

Így, ha kimozdulnál otthonról egy délutáni csobbanás erejéig, látogass el a következő helyek valamelyikére. Hidd el, nem bánod meg!

Az Aggteleki-hegység csodája: Jósvafői-tengerszem

Az Aggteleki Nemzeti Park területén fekszik a kicsi, de annál csodálatosabb Jósvafő, mely Miskolctól nem messze helyezkedik el. A település egyik legszebb látnivalója egyértelműen a romantikus hangulatú Jósvafői-tengerszem, melyről bátran kijelenthető, hogy Magyarország egyik legcsodásabb tava annak ellenére, hogy 1940-ben mesterséges úton hozták létre a településen található kis forrás megduzzasztásával. Erre azért volt szükség, mert a közelben található barlangokat a víz erejéből kinyert energiával világítják meg.

A csodaszépen zöldellő fákkal körülvett, fényes víztükörhöz a zegzugos erdei ösvényen juthatsz el, melynek szakaszán megtekintetheted a tavat tápláló Jósva-forrást is. A látvány magáért beszél, hiszen a peremén számtalan egészen apró vízesés található, nem szólva a tiszta, türkizen világító vízről, melyben élmény megmártózni.

A parton számtalan, jellegzetes ételkülönlegességeket kínáló vendéglőbe is beülhetsz, ha meguntad a lubickolást, de a már említett barlangokat is érdemes megtekinteni, amennyiben egy kisebb túrázásra vágysz.

14 gyönyörű hegyvidéki kirándulóhely itthon

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Bükk apró kincse: Gyári-tó

A Gyári-tó a Bükk-hegység szívében fekszik, Bélapátfalvához nagyon közel. Gyakran tévesen nevezik Laki-völgyi tónak is, sajnos helytelenül - Laki-völgy ugyan a körzetben helyezkedik el, a mégsem ott van.

Szintén egy mesterséges állóvízről van szó, melyet a cementgyár vízzel történő ellátása miatt hoztak létre. Mára azonban kedvelt úti cél lett, hiszen az erdőkkel körülvett hegyi tavacska maga a mennyország. A zölden pompázó fákkal keretezett, csillogóan kék víztükör mellett hatalmas zöldterület található, így, ha már unod a vízi életmódot, akár napozni is kifekhetsz, sportolhatsz, vagy közös főzőcskézésbe is kezdhetsz a kijelölt helyeken.

A Gyári-tó
Hűsítő vizén tükröződnek a felhők

Ha túrázásra adod a fejed, a Lóczi-forrás nem messze húzódik meg a zöldövezetben, de a környék nevezetességeit - például a bélapátfalvai cisztercita apátsági templomot - is bátran felderítheted. Ugyanakkor a tavon horgászni is lehet, így, ha csak hűsölnél a vízpart mellett, miközben párod a kapásra vár, a tó szintén kiváló úti cél.

A Mecsek lankáinál: Orfűi-tó

Ha nyugalomra és békességre vágysz, és elzárkóznál kicsit a világ zajától, akkor a Mecsek lankáival határolt Orfű kitűnő választás lehet. Már maga az óriási vízfelület is magával ragadó, festői látványosság, így tökéletesen megfelel arra, hogy a nyári melegben egy hosszú hétvégét vagy akár a nyaralásodat is itt töltsd.

Naplemente Orfűn
A Mecsek hátán helyezkedik el

Az Orfűi-tó is egy mesterséges , melyet még külföldi turisták is szívesen látogatnak. A meseszép látványon és a fürdési lehetőségen kívül a vízi sportok szerelmesei is megtalálják itt a tökéletes kikapcsolódási programot, ugyanakkor a környék a lovas sportok kipróbálására is lehetőséget nyújt.

Emellett turisztikai látnivalókból sincs hiány, a Kemencés Udvar és Tájház igazán kivételes néprajzi gyűjteményt halmozott fel az évek során, de a kalandorok akár a túrázást vagy a közeli Abaligeten megtalálható Denevérmúzeumot is választhatják. Ha nemcsak, hogy eldugottabb helyen akarsz fürdőzni, de olyan parton, ahol akár meztelenül is megteheted, kattints ide, és ismerd meg a legnépszerűbb magyar nudista strandokat!

Képek: www.orszagalbum.hu, gjulia, ginco, Roz, Sziszkó,Mea.

Ezt is szeretjük