Melyik zebra néz a kamerába a kettő közül? Nagy vitát váltott ki a fotó

Nemrég egy érdekes fotó került rivaldafénybe két zebráról, ami találgatások lavináját indította el.

zebra
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az emberek imádják az optikai illúziókat és trükkös képeket, hiszen egyénenként is nagyon más lehet, ki mit lát bennük. Ez leggyakrabban a színek eltérésében mutatkozik meg, de akad olyan is, amikor a formák trükköznek a szemünkkel.

A kék-arany ruha rejtélye néhány évvel ezelőtt szinte letarolta az internetet, most pedig újabb megtévesztő fotó tartja lázban az embereket. A két zebráról készült képről ugyanis nem egyszerű megmondani, melyik állat néz valójában a kamerába.

A fotó, ami lázba hozta az internetet

Az indiai származású fotós, Sarosh Lodhi tavaly utazott Kenyába, hogy óriási szenvedélyének, a vadfotózásnak hódoljon. Útja a Masai Mara Nemzeti Rezervátumba vezette, ami Afrika egyik legnagyobb és legismertebb védett övezete. A parkot a fotósok mellett rengeteg turista keresi fel, hiszen a klasszikus szavanna képét mutatja, ahol szafaritúrákon is részt vehetnek. Lodhi is rengeteg jellegzetes afrikai állatot kapott lencsevégre: zsiráfokat, párducokat, oroszlánokat és elefántokat. Legismertebb képén viszont két zebra látható, szokatlan pozícióban.

Az ominózus fotót a park erdészeti tisztje, Parveen Kaswan osztotta meg először, ezzel elindítva a találgatások lavináját. A kommentelők nagy része ugyanis teljesen más véleményen volt arról, vajon melyik zebra áll szemben a kamerával: voltak, akik szerint a bal oldali állat vette fel a szemkontaktust, míg mások a jobb oldalon álló csíkos jószágra tippeltek. Te mit gondolsz, melyik zebra lehet előtérben?

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Azok tippeltek helyesen, akik a bal oldali állat mellett tették le a voksukat. Nemcsak a hátrébb lévő fülek pozíciója és a nyakak dőlésszöge árulkodik erről, hanem maga a fotós, Sarosh Lohdi is megerősítette, hogy a tökéletes pillanatban megörökített kép előterében a bal oldali zebra látható. Jobb oldali társa pedig ügyesen elbújt mögé.

Összezavarta az internetet a beugratós feladvány: nem is olyan egyszerű

Mit gondolsz, te megbirkózol vele? Teszteld le most!

Összezavarta az internetet a beugratós feladvány: nem is olyan egyszerű

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Borítókép forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük