Szőke haja és kedves arca lehetett a Yde-i lánynak: közel 2 ezer év után került elő a lápból
Megtalálásakor véletlenül megsértették a csontváz koponyáját, de sikerült elkészíteni rekonstrukcióját.
A holland falu, Yde lápjában 1897. május 12-én egy fiatal lány maradványaira leltek, akit közel 2 ezer évre konzervált a vizes terület, fejét, törzsét, jobb kezét és lábait találták meg. A lány 16 éves lehetett, kedves arcú és szőkés-vörös, hosszú hajú. Meglelésének helyéről Yde-i lánynak nevezték el.
Időszámításunk előtt 50 és időszámításunk szerint 40 között élhetett a testet vizsgáló szakértők szerint. A kormeghatározás a lápi testek esetében igen nehéz. Szénizotópos vizsgálat, pollenvizsgálat majd bőrszövet-vizsgálat után tudták megállapítani, megközelítőleg mikor élhetett.
Miért félünk attól, amit nem ismerünk?
Hogyan formálja a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat?
A Femina Klub októberi vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a mesterséges intelligencia rejtelmeiről beszélget. Vajon hogyan fog alakulni a világunk a mesterséges intelligencia térhódításával? Milyen szerepe lesz az AI-nak mindennapjainkban?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- régészet
- régészeti leletek
Rekonstruálták az 5 ezer éve élt Málnalány arcát: különös érzés a szemébe nézni
- halál
- érdekesség