Halála után közvetlenül készült: ma is őrzik Tesla halotti maszkját

Mozart, Napóleon és Nobel halotti maszkját is megmutatjuk egyebek mellett.

A halotti maszkok olyan arclenyomatok, melyeket közvetlenül a halál után készítenek az elhunytról. Már az ókorban is szokás volt, hogy az előkelők, illetve uralkodók arcát eltávozásuk után így örökítették meg, de az idő múlásával egyre több ilyen maszk készült.

Virágkorát a maszkkészítés a második világháború előtt élte, azóta azonban egyre ritkábban csinálnak halotti maszkokat. Régen a gipszmaszkokat bonyolultabb volt elkészíteni, mára azonban a szilikonmasszás eljárás sokkal könnyebbé teszi. Utóbbi esetben a massza kellő mértékű szilárdulása után gipszet öntenek a formába. Napjainkban sok sztár élő arcáról is csináltat lenyomatot, mintegy emlékül az eljövendő generációk számára.

Régi nagyok maszkjai

Fizikusok, zeneszerzők, államfők és művészek halotti maszkjait mutatjuk meg a következőkben. Különös a múlt nagy neveit ilyen módon látni: szinte előttünk van, milyenek lehettek, amikor még éltek.

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük