26,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatsz, ha ilyen vállalkozást indítasz
A Women TechEU nevű programra november 10-éig lehet jelentkezni.
Az Európai Bizottság útnak indította a Women TechEU nevű uniós programot, amely mélytechnológiával, vagyis az új tudományos, illetve kézzelfogható innovációs eredményeken alapuló technológiával foglalkozó, nők által vezetett induló és innovatív vállalkozásokat, az úgynevezett startupokat támogatja, a finanszírozásra november 10-éig lehet jelentkezni - közölte az uniós bizottság kedden.
A támogatás segíteni fogja, hogy a nők által vezetett új technológiai vállalkozások a jövőben a mélytechnológia élvonalába kerüljenek. Az uniós bizottság indoklása szerint a célzott támogatást biztosító uniós program indítására azért volt szükség, mert az innovatív startupvállalkozásoknak csak 15 százalékát alapították kizárólag nők.
A nők által vezetett vállalkozások kevesebb kockázati tőkét vonnak be, mint a kizárólag férfiak által irányított cégek, ideértve a létfontosságú korai beruházási szakaszt is, és rendszerint a bevont tőke összege is alacsonyabb. Európa-szerte a kockázati tőkének csak mintegy 5 százaléka áramlik a női és férfi vállalkozók által közösen irányított vállalkozásokhoz, és mindössze 2 százaléka a kizárólag nők által vezetett cégekhez.
A nemek között az innováció területén tapasztalható különbségeket kívánja mérsékelni a kezdeményezés - tudatták. A program a korai, azaz a legkockázatosabb szakaszban biztosít támogatást a nők által vezetett mélytechnológiai induló vállalkozásoknak. A program 75 ezer euró - mintegy 26,6 millió forint - összegű, vissza nem térítendő pénzügyi támogatást kínál a nők által vezetett induló vállalkozásoknak, amelyek ezen túlmenően coaching és mentorálási szolgáltatásokat is igénybe vehetnek az Európai Innovációs Tanács - EIC - programjában.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A november 10-én záruló kísérleti pályázati felhívás keretében várhatóan közel ötven ígéretes mélytechnológiai induló vállalkozás jut finanszírozáshoz - tették hozzá.
Fotók: Getty Images
Ingyenes informatikai kurzus indul a magyar nőknek
A képzés több mint 150 órányi, interaktív tananyagból áll, amelyet a Google szakemberei fejlesztettek ki, nagy hangsúlyt fektetve a valós munkaszituációkat idéző gyakorlati feladatokra.
Ingyenes informatikai kurzus indul a magyar nőknek: ez a tudás az egyik legkeresettebb az álláspiacon
Az ország bármely pontjáról, ingyenes végezhető a tanfolyam.
Elolvasom