Ámulatba ejtő képek a vadvilágból: most bárki beleszólhat, hogy melyik legyen az év fotója
Ismét versenyben vannak a Wildlife Photography Awards pályázatra érkezett fotók.

Idén 55. alkalommal rendezték meg az Év természetfotósa pályázatot, amelyre ezúttal is rengetegen jelentkeztek. A versenyre 48 ezer nevezés érkezett száz ország fotósaitól, a végeredményt pedig még októberben hirdették ki.
A szakmai zsűri Pao Jung-csing fotóját nevezte meg a legjobbnak, amelyen egy mormotára vadászó róka látható. Most azonban elérkezett a második forduló is, amelyben a közönség döntheti el, szerintük melyik a legjobb kép a beérkezett pályamunkák közül. Jelenleg is tart a szavazás, amely 2020 februárjában kerül majd lezárásra.
Az már kiderült, hogy a voksolók szerint melyik a legjobb 25 fotó, amelyek közül most tízet meg is mutatunk. Ha szavazni szeretnél, ezen a linken megteheted, az alábbi képeken pedig megnézheted, milyen erős a mezőny.
OLVASD EL EZT IS!