Megfejtették a rejtélyes Voynich-kézirat első mondatát: 100 évbe telt

Eddig a legprofibbaknak sem sikerült, a mesterséges intelligencia viszont diadalmaskodott.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
Eddig a legprofibbaknak sem sikerült, a mesterséges intelligencia viszont diadalmaskodott.

Két kanadai kutató azt állítja, hogy mesterséges intelligencia segítségével megfejthető minden idők egyik legrejtélyesebb lelete, a Voynich-kézirat. Az ismeretlen írásjelekkel írt könyvet, mely a kódfejtőknek és a nyelvészeknek is feladta a leckét, 1912-ben fedezték fel. Ekkor került egy lengyel könyvkereskedőhöz, Wilfrid Michael Voynich-hoz, és később a nevét is róla kapta.

Számtalanszor megvizsgálták a leletet, és, bár sok elmélet létezik, egyik sem nyert bizonyítást - mindössze annyit tudtak megállapítani róla, hogy feltételezhetően a 15. századból származik, lúdtollal íródott, és az oldalszámozás szerint 42 lap hiányzik belőle. Felmerült az is, hogy a könyv hamisítvány, tartalma pedig értelmetlen, jelentés nélküli ábrák sokasága. Ám az Albertai Egyetem két kutatójának módszere most áttörést hozhat.

Óhéber alfagrammák

Greg Kondrak és Bradley Hauer, a számítógépes beszédfeldolgozás szakértői a 380 nyelven íródott Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának segítségével fejlesztették az algoritmust, mely nagy bizonyossággal megállapította, hogy a szöveg óhéber nyelvű, ám a szavak betűit egy visszatérő séma szerint átrendezték.

Ennek tudatában egy másik algoritmus segítségével rájöttek, hogy alfagrammákkal állnak szemben, vagyis a szerző a szavak betűit ábécésorrendbe állította. Greg Kondrak elmondta, hogy a szavak több mint 80%-a megtalálható a héber szótárban, ám azt még nem tudták, hogy együtt értelmesek-e. Megmutatták egy héber anyanyelvű kutatónak a kézirat lefordított első mondatát, aki egy kicsit csiszolt rajta, és így már a Google-fordító is tudott vele mit kezdeni.

Kiadott egy viszonylag értelmes angol mondatot, amiben ez állt: "A nő javaslatokat tett a papnak, a ház urának, nekem és az embereknek." Egyelőre csak az első mondatot fejtették meg, és a két kanadai kutató hangsúlyozta, hogy a szöveg értelmére még nem sikerült rájönniük. Egyelőre csak azt tárták fel, milyen nyelven íródott a kézirat, és milyen módon kódolták azt, ez a felfedezés viszont közelebb vihet a megoldáshoz, mert, ha bebizonyosodik, hogy igazuk van, a módszerrel az egész könyvet lefordíthatják.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük