Hogy kerül víz és oxigén a Holdra? - Itt a NASA válasza!
Hat éven belül elkezdik a Hold energiaforrásait a földlakók javára fordítani.
A NASA már egy sor meglepő felfedezést tett a Holdon: hidrogént és vizet is találtak. Innen jött a hivatal nagyszabású projektjének ötlete, mely a bolygó erőforrásaira vonatkozik, és hat év múlva már meg is hozhatja a gyümölcsét.
2018 környékére a NASA be akarja bizonyítani, hogy számos kihasználatlan energiabázis létezik a Földön túl is.
Víz a Holdon
Hat éven belül fel akarja küldeni a Holdra a NASA azt a rovert, amely egy bizonyos RESOLVE - Regolith and Environment Science and Oxygen & Lunar Volatile Extraction - elnevezésű különleges rakományt szállít majd.
A különleges szerkezetet a feladatáról nevezték el, melynek lényege, hogy felmelegítse és megvizsgálja a bolygó laza felszíni talaját - vagyis a regolitet -, oxigén és hidrogén nyomai után kutatva. Ha ezekre az anyagokra bukkan, a RESOLVE képes lesz arra, hogy vízzé egyesítse őket.
Korábban a kutatók már találtak bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a Holdon vízből keletkezett jég is található. A RESOLVE erre is rábukkan majd, hiszen a talaj melegítése során a jég felolvad, és vízgőzzé alakul, amit a szerkezetnek észlelnie kell.
Persze nemcsak ennyiből áll majd a szerkezet munkája, más hasznos vegyületek és anyagok jelenlétét is vizsgálja majd.
További tervek
Más bolygók erőforrásainak kiaknázása nemcsak a NASA-nak jutott eszébe: a Kanadai Űrügynökség is készített hasonló tervet. Kifejlesztettek egy - a Curiosity marsjáróhoz hasonló - terepjárót, az Artemis Jr.-t, amely az ügynökség és a hivatal szerint szintén alkalmas lehet a RESOLVE szállítására.
A NASA információi szerint a kutatók már meg is találták a tökéletes terepet a tesztelésre: olyan lávával borított területre bukkantak Hawaiion, amelynek felszíne nagyon hasonlít a Hold vulkáni síkságaira.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A mostani álláspont szerint 2018-ban kerülhet sor a víz és az oxigén előállítására a Holdon, és 2020-ban már a marsi energiaforrások feltérképezése is megkezdődne.
Kép: wikipedia. org, Luc Viatour
Mobilképek: Pixabay, NASA
OLVASD EL EZT IS!
- hold
- világűr