A szerelem nagyon más lehet a jövőben, mint amit ma ismerünk: emberek helyett sokan botokba szeretnek bele
A romantikus antropomorfizmus miatt lehetséges, hogy valaki botokba képes beleszeretni.
Egy szűk évtized telt el azóta, hogy A nő című sci-fi ember és chatbot közötti kapcsolatok látszólag távoli koncepcióját ábrázolta, de az új kutatások szerint a virtuális szerelem már létező jelenség.
A romantikus antropomorfizmus fogalma nagyjából annyit tesz, hogy élettelen tárgyakat, jelenségeket ruháznak fel emberi tulajdonságokkal, úgy, hogy ezáltal szerethetők legyenek, vagy akár szerelembe is lehessen esni velük. Ezt bemutatva egy tanulmány szerzői feltárják, hogy a romantikus videójátékok szereplői hogyan tulajdonítanak emberi vonásokat a digitális karaktereknek, és lépnek hitelesnek tűnő virtuális kapcsolatokba.
Botokba szeretnek bele
- A szeretet és a szeretet iránti igény az emberi pszichológia tartós, univerzális aspektusa - írják a kutatók. - Történelmünk nagy részében az igény kielégítéséhez egy másik emberre volt szükség: valakire, akit szeretni lehet, és aki viszontszeret. Ma egy virtuális karakter potenciálisan kielégítheti ezt az igényt.
A tanulmány szerzői olyan népszerű virtuális asszisztensekre hivatkozva, mint az Alexa, Cortana és Siri, elmagyarázták, hogy a chatbotok egyre központibb szerepet játszanak modern világunkban. Bár kis valószínűséggel szeret bele valaki egy ügyfélszolgálati robotba, néhány bonyolultabb karakter most már képes lehet betölteni ezt a szerepet.
Például a kutatók szerint a LovePlus nevű videójáték kapcsán számos férfi számolt be arról, hogy beleszeretett virtuális barátnőjébe. Egyesek odáig jutottak, hogy jobban preferálták digitális partnerüket a valódi nőknél.
Hogy kihangsúlyozzák az ilyen típusú szerelmi játékok növekvő népszerűségét, a szerzők kijelentették, hogy jelenleg 50 millió romantikus videójátékot játszó ember él világszerte.
A romantikus antropomorfizmus megértéséhez a kutatók három laboratóriumi kísérletet végeztek. Ezek közül az elsőben 61 heteroszexuális nő játszott a Castaway nevű videójátékkal. Ezután kitöltöttek egy sor kérdőívet, amelyek célja annak felmérése volt, hogy milyen mértékben ruházták fel a chatbotokat emberi tulajdonságokkal, és mennyire érezték hitelesnek virtuális kapcsolatukat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A második kísérlet pontosan ugyanazt a protokollt követte, de egy nagyobb, 104 nőből álló csoportot vontak be, akik a Choices: Stories You Play nevű romantikus videójátékot játszották. Ennek a gyakorlatnak az eredményei szinte tökéletesen megegyeztek az első kísérlet eredményeivel.
A vizsgálatok azt mutatják, hogy nem teljesen bizonyítható a közvetlen kapcsolat az antropomorfizmus és az eredmények között. De a tanulmány szerzője, Mayu Koike szerint minél hitelesebbnek tűnik a kapcsolat, annál valószínűbb, hogy az emberben vágy ébred valódi viszony kialakítására a virtuális karakterrel, mert a románc illúziója pozitív érzelmeket válthat ki belőle.
- Leegyszerűsítve, az antropomorfizmus a valódiság érzetét hozza létre a kapcsolatokban. Ennek eredményeképp a viszony hitelessége eléggé jelentőségteljes ahhoz, hogy az emberekben erős kötelék alakuljon ki a virtuális karakterekkel.
Végül az egész eljárást egy harmadik, 78 egyedülálló heteroszexuális nőből álló csoport is megismételte, bár ezúttal a tanulmány szerzői arra törekedtek, hogy meghatározzák, hogyan hat a digitális szerelem az emberek valós romantikus viselkedésére.
A kutatás során megfigyelték a résztvevőket, amint egy vonzó férfival kommunikáltak öt percig, miután romantikus videójátékkal játszottak. Kacérságukban nem észleltek változást, ami arra utal, hogy a virtuális szerelem nem befolyásolja a valós romantikát .
Korábbi kutatások kimutatták, hogy a magányos emberek nagyobb valószínűséggel antropomorfizálják a nem emberi entitásokat. Klasszikus példa erre a Számkivetett című filmben Tom Hanks és Wilson, a labda „barátsága”.
Ezekre az új megfigyelésekre alapozva a tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy nem valószínű, hogy pusztán az illúzió, hogy egy entitás emberszerű, csökkenti a magány érzetét. - Valószínűbb, hogy az emberi tulajdonságokkal felruházott karakter által biztosított kapcsolat az, ami csökkentheti a magányosság érzését - írták.
8 ember, akin kifogott a modern technika
Vannak emberek, akiket soha nem szabadna a modern eszközök közelébe engedni.
8 ember, akin kifogott a modern technika: fájdalmasan vicces fotók készültek
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek forrása: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- technológia