
VIII. Henrik tényleg kimaxolta a divatot: 6 meghökkentő darab, amit mindenki irigyelt
A király igazi divatikonnak számított korában: imádott öltözködni és meghökkenteni környezetét.


VIII. Henrik (1491-1547) angol király 1509-ben, 19 éves, lobbanékony természetű, népszerűségre éhes férfiként került a trónra, és hamar kiderült, hogy cseppet sem átlagos személyisége az uralkodásában is meg fog mutatkozni.
Királyságát rögtön két kivégzéssel, apja két tisztségviselőjének felakasztatásával kezdte, és a további években is folytatta a lendületes irányítást. Uralkodása során az anglikán egyház levált a katolikusról, kolostorokat zártak be, és ő magát tette meg az egyház fejévé.
VIII. Henrik, a divatikon
A 16. századi angol királyt rendszerint úgy emlegetik, mint a feleségeit sorra kivégeztető uralkodót, noha nem ez volt az egyetlen dolog, ami miatt személye kirítt a többi király közül. VIII. Henrik rendkívül hiú volt, és imádott öltözködni, amiről fennmaradt portréi is hűen árulkodnak. Az uralkodó valóságos divatikonnak számított saját korában.

Ruhái feltűnőek voltak, és jellemzően élénk színekben pompáztak: szerette az aranyat, a vöröset, és az udvaron belül kizárólag ő és még egy-egy magasabb rendű illető, hercegek, márkik, grófok és lovagok viselhettek lilát. A kalapviselés is a király privilégiuma volt: VIII. Henrik élvezettel hordta a tollakkal díszített vagy finom bársonyból varrt csodákat. Öltözékeit a legfinomabb szálakból szőtték. Általában selymet, taftot, bársonyt, kartont, brokátot és finom vásznat viselt. Kedvelte a drágakő díszítést, illetve szívesen hordott ékszereket is, aranyat, gyöngyöket és gyémántot. Szinte minden ujját gyűrűk díszítették.
Napi ruházata több rétegből tevődött össze, és ezek mindegyike azt szolgálta, hogy a végeredmény minél tetszetősebb legyen. Szűk mellényt viselt és szűk nadrágot, hogy hangsúlyozza alakját. Ehhez karcsúsított fazonú doublet kabátot vett, mely optikailag szélesítette vállát és csípőjét. Díszes herevédőt is hordott, és elegáns, elöl nyitott, díszes palásttal, olykor kalappal és gyűrűk tömkelegével fűszerezte meg királyi szettjét.
8 különös darab, amit VIII. Henrik viselt
A tündökölni vágyó király talán a történelem leghiúbb és legdivatosabb uralkodója volt. Repertoárjában több olyan meghökkentő elem is helyet kapott, amit mindenki irigyelhetett, aki csak látta.
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
Képek: Getty Images, Pinterest,wikipedia.org/Hans Hobelein festménye.