A stewardess, aki hihetetlen módon túlélt egy 10 ezer méteres zuhanást: Jugoszlávia hősnője lett

Vesna Vulović csodával határos módon élte túl a hatalmas zuhanást.

Vesna Vulović története
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sok érdekes és sokszor tragikus eset született már a repülés történelmének több mint száz éve alatt, Vesna Vulović története azonban több szempontból is különleges. A stewardessként dolgozó nő ugyanis még a Guinness-rekordok Könyvébe is bekerült a legmagasabbról ejtőernyő nélkül túlélt zuhanásért, amit azóta sem döntött meg senki.

A Szerbiában született nő Londonba ment tanulni, hogy fejlessze angol nyelvtudását, itt fedezte fel, hogy mennyire szeret utazni. Úgy döntött, légiutas-kísérő lesz, és 1971-ben a JAT Airways jugoszláv légitársasághoz jelentkezett. Mivel egész életében küzdött az alacsony vérnyomással, ezért kevés esély volt rá, hogy átmegy az orvosi alkalmassági vizsgán, azonban sok kávéval elterelte a figyelmet a problémáról, így felvették a céghez.

A tragédia, ami mindent megváltoztatott

Vesna 22 éves volt, amikor mindössze nyolc hónapnyi munka után a  JAT 367-es járatára osztották be 1972. január 26-án, ami Stockholmból Belgrádba repült. A történetben a legfurcsább, hogy rajta sem kellett volna lennie a gépen, mivel összekeverték egy másik stewardessel, akit szintén Vesnának hívtak. Bár tudott a tévedésről, úgy döntött, mégis felszáll a gépre. Délután 14:30-kor landoltak a koppenhágai repülőtéren, hogy tankoljanak, majd folytatták az útjukat. 

vesna3
Fotó: AirCrashMayday / Twitter

A 367-es járat 15:15-kor szállt fel Koppenhágából, majd 45 perccel később, 16:01-kor egy poggyászbomba felrobbant a raktérben. A repülőgépet azonnal darabjaira szedte, a pilóták nem tudtak mit tenni. Az utasok közül sokan már a robbanásban meghaltak, míg mások a nyomáskülönbség és a zuhanás miatt veszítették életüket. Vesnát szerencséjére egy kiszolgálókocsi beszorította a törzs hátsó részébe, ami elszakadt a jármű többi részétől. A törzs Vesnával együtt a repülőgép utazómagasságáról, 10 ezer méterről a talaj felé zuhant. A repülőgép roncsai a csehszlovákiai Srbska-Kamenice falu felé tartottak, ahol a fák és hó tompították a becsapódást. A 28 főnyi utasból és személyzetből csak ő élte túl a tragédiát.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Egy helyi férfi, Bruno Honke talált rá a stewardessre, miután szemtanúja volt, ahogy a roncs a földbe csapódott. Valójában nem számított arra, hogy túlélőket talál, de úgy döntött, átkutatja a roncsokat, amikor kiabálásra lett figyelmes. Ekkor bukkant rá a vérrel borított Vesnára, aki még mindig lélegzett, és súlyos fájdalmai voltak. Bruno a II. világháború alatt a német hadseregben volt orvos, így sikerült életben tartania a stewardesst, amíg a hatóságok be nem szállították a kórházba.

Egy nappal a baleset után egy horvát nacionalista felhívott egy svéd újságot, és azt állította, hogy ő volt az, aki felrobbantotta a repülőgépet. Soha nem tartóztatták le, de több helyen is szigorították a csomagfeladási kritériumokat az eset után. A horvát nacionalisták 1962 és 1982 között több mint 128 terrortámadást hajtottak végre jugoszláv katonai és polgári gépek ellen, emiatt Vesna kórházi szobáját a rendőrség folyamatosan őrizte, hogy a támadás mögött álló személy ne kísérelje meg befejezni a munkát.

A tragédia utóélete

A kórházba érve az orvosok megállapították, hogy eltört és bevérzett a koponyája, több bordája, a medencecsontja, mindkét lába, három csigolyája szintén eltört. Csoda volt, hogy életben maradt, az orvosok szerint ennek az lehetett az oka, hogy alacsony vérnyomása miatt azonnal elájult, így megkímélte a szívét és az izmait. Rengeteg műtét várt rá, tíz hónappal a baleset után azonban újra talpra tudott állni. A gyors felépülésének és a tragédia idején jelentkező amnéziának köszönhetően ezután sem félt a repüléstől, és 1972 végén már újra stewardessként szeretett volna dolgozni. 

Vesna a kórházban.
Vesna a kórházban.
Fotó: AirCrashMayday / Twitter

Ekkor azonban már igazi hírességnek számított Jugoszláviában, és Srbska-Kamenice díszpolgára is lett. Hírneve nyugtalanította a légitársaságot amiatt, hogy milyen következményekkel járhat, ha ismét repülőre ültetik, és esetleg megijeszti az utasokat, ehelyett egy asztali munkát kapott, ahol kereskedelmi szerződésekről tárgyalt. 1977-ben férjhez ment, akivel a gyerekvállalás mellett döntöttek, ám egy méhen kívüli terhesség miatt majdnem életét vesztette, így soha nem lettek szülők.

Így nézett ki az egykori stewardess élete utolsó éveiben.
Így nézett ki az egykori stewardess élete utolsó éveiben.
Fotó: jdpoc / Twitter

1985-ben Londonban Paul McCartney-tól megkapta a Guinness-rekordok Könyvének a legmagasabbról ejtőernyő nélkül túlélt zuhanásért járó kitüntetését, élete azonban egyre rosszabbul alakult. 1990-ben elváltak férjével, a légitársaságtól is kirúgták politikai állásfoglalása miatt, láncdohányos volt, és soha nem tudta igazán megemészteni, hogy ő élte túl egyedül a tragédiát. Élete végén 300 eurós nyugdíjból élt egy lepukkant belgrádi lakásban. 2016 decemberében, 66 éves korában barátai nagyon aggódtak érte, mivel nem válaszolt a telefonhívásokra. December 23-án lakatosok erőszakkal kinyitották a lakása ajtaját, és megtalálták a holttestét. Halálának oka ismeretlen, de barátai azt állítják, hogy a halálát megelőző években szívbetegségekkel küszködött.

Milyen volt a 60-as, 70-es években Malév-gépeken utazni? 

Mintha csak tegnap lett volna, hogy a Malév-gépek felszálltak a Ferihegyi repülőtérről, és mogyorót ropogtatva néztünk ki az ablakokon.

Milyen volt a 60-as, 70-es években Malév-gépeken utazni? Emlékezetes fotók a múltból

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Borítókép forrása: BukowskyDrunk / Twitter)

Ezt is szeretjük