Legyalulta a furgon orrát a vonat: a MÁV biztonsági kamerája rögzítette
A nemeskeresztúri vasúti átjáróban történt balesetben a sofőrnek haja szála sem görbült.
A KRESZ-tanfolyamon minden leendő sofőr megtanulja, hogy a vasúti átkelőhelyet fokozott óvatossággal közelítjük meg. Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad. Ahogyan az alábbi videóban is jól látható lesz, a gyakorlatban ez nem mindig sikerül.
Legyalulta a furgon orrát a vonat
Szerdán a MÁV biztonsági kamerája rögzített egy igazán meredek, már-már paródiába illő felvételt. A Vas vármegyei Nemeskeresztúron a vasúti átjárót egy fehér furgon nem megfelelő sebességgel közelítette meg. Olyannyira nem, hogy már csak a síneken tudott megállni és leszakította a sorompót. Ezt követően bár a sínekről visszatolatott, de nem eléggé, és ahogy a videón is látszik, a kocsi orrának bal oldalát végül legyalulta az érkező vonat. A sofőr szerencsésen megúszta a balesetet.
A MÁV az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri a balesetek elkerülése érdekében:
- A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
- Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.
- A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 km/órás átlagsebességgel szabad áthaladni.
- Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.
- A vasúti átjáróba csak akkor hajtsunk be járművünkkel, ha abból a kihaladás is biztonságosan megvalósítható (kocsisor mögé ne zárkózzunk fel az átjáróban)!
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik - nem látható a fényjelzőn a villogó fehér fény -, minden esetben meg kell állnunk az átjáró előtt. Csak azután szabad továbbhaladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat, és a biztonságos áthaladásnak minden feltétele megvalósul! Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít.
A fokozott figyelési kötelezettség, valamint a fényjelző készülék tilos jelzése a gyalogosokra és a kerékpárosokra is ugyanúgy vonatkozik, sőt még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is. A MÁV részletes tájékoztatását ide kattintva olvashatod.
Csalókra hívta fel a figyelmet a MÁV és a VOLÁN: minden tömegközlekedőnek vigyáznia kell
Adathalászok élnek vissza a MÁV és a VOLÁN nevével.
Elolvasom(Borítókép: Getty Images Hungary)