Kivágott szívű magyar múmiát vizsgálnak a kutatók: faforgáccsal tömték ki a mellkasát
A 72 éves korában elhunyt asszony testét a többi váci múmiával együtt találták meg.
Waitzenbach Terézia rejtélye két évtizede foglalkoztatja a tudósokat. A 72 éves korában elhunyt asszony testét a többi váci múmiával együtt 1994-ben a Fehérek temploma egy elfeledett kriptájában találták meg. Minden múmiának megvan a maga sajátos története, ám ez a test valamiben különbözik a többitől.
- Az asszony mellkasán egy körülbelül 15 centiméter hosszú vágás látható, melyet a halál beállta után ejtettek. Valamiért eltávolították a nő szívét, mellkasát pedig faforgáccsal tömték ki. Próbáltuk megfejteni, vajon miért tették ezt - mondta Pap Ildikó antropológus, A világ múmiái kiállítás egyik kurátora.
A háromszáz éves múmia jelenleg a világ legnagyobb ilyen jellegű gyűjteményének helyet adó tárlaton látható, január 20-ig tekintheti meg a közönség a belvárosi Komplexben.
- Az egyik lehetséges megfejtés a tetszhaláltól való félelem. Akkoriban, a 18. század végén, a 19. század elején még gyerekcipőben járt az orvostudomány, reális veszély volt az élve eltemetés - magyarázta a szakértő.
A látszólagos haláltól való rettegés, az, hogy egy föld alatti koporsóban térjenek magukhoz, sokakat arra sarkallt, hogy végrendeletben kössék ki, hogy temetésük előtt szúrják át, vagy vegyék ki a szívüket, ezzel biztosítva, hogy már valóban meghaltak.
- Úgy gondoljuk, Terézia esetében más lehetett a szív eltávolításának oka. Akkoriban hűtés hiányában a holttestet nem tudták szállítani, így eltemették, a szívet pedig egy lezárt urnában vitték haza az elhunyt szülőföldjére. A szívurnás temetés elsősorban a tehetősebb családoknál volt gyakori - magyarázta a kiállítás kurátora.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A különleges, világviszonylatban is egyedülálló tárlaton a váci múmiák közül többet is megtekinthetnek az érdeklődők, és a testeken keresztül végigkövethetik 4500 év történelmét Dél-Amerikától Németországig, Egyiptomtól Magyarországig.
A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Getty Images Hungary.
Nézd meg ezt is - Macskamúmiákra bukkantak
Több tucat macskamúmia és egyéb lelet mellett mintegy száz aranyozott macskaszobor és Básztetnek, a macskaként ábrázolt istennőnek a bronzszobra is előkerült.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- kiállítás
Két jobb keze volt a titokzatos múmiának: kitől származott a harmadik végtag?
- történelem
- kiállítás