Betilthatják a mentolos cigarettát
Az EP dohányzásról szóló szigorításokat szavazott meg.
A fiatalok védelme érdekében szavazta meg a héten az Európai Parlament az újabb, cigarettával kapcsolatos szigorítást.
Az új szabályozás megszavazása előtt a bizottság sokkal szigorúbb megszorításokat javasolt, mint amit végül elfogadtak. A döntést a cigarettagyártók igen erős lobbizása előzte meg.
Szigorúbb szabályokat javasoltak
A brüsszeli bizottság először javasolta az ízesített, mint a mentolos vagy a fahéjas, valamint a vékony cigaretták betiltását. Ezen kívül felvetették javaslatként a cigarettásdobozokon látható egészségügyi figyelmeztetések méretének növelését, annyira, hogy azok a doboz elülső és hátoldalát 75%-ban borítsák be.
A bizottságban 16 uniós ország egészségügy-minisztere közös nyilatkozatban kérte az Európai Parlamentet, hogy ne adja be a derekát az üzleti nyomásnak. A nyilatkozatban az állt, hogy egyre több gyerek nyúl a cigarettához, közben pedig a dohányzás következményeként kialakult betegségek az Európai Unióban évente hétszázezer, a Földön nagyjából hatmillió ember halálát okozzák.
Nem tiltják be a vékony cigit
Az Európai Parlament megszavazott végül szigorításokat, de közel sem olyan szigorúakat, mint amilyeneket javasoltak. Eszerint a cigaretta csomagolásán megtalálható figyelmeztetés 75% helyett csak 65%-ban borítja majd be a dobozt, az elektromos cigarettát nem minősítették gyógyászati terméknek, a gyártók tovább gyárthatják a vékony cigarettákat, továbbá az ízesített cigaretták közül a mentolos forgalmazását sem tiltják meg ideiglenesen, a javaslat ellenére.
A dohánygyártók lobbiztak
A Reuters úgy értesült, hogy a döntést igen intenzív lobbizás előzte meg a cigarettagyártók részéről. A Philip Morris International belső dokumentumai szerint a lobbisták több mint 250 találkozót szerveztek az Európai Parlament képviselőivel, a képviselők közel egyharmadával azért, hogy legalább a törvény enyhítését elérjék náluk.
Az új szabályozás egyik legnagyobb vesztese lett volna Lengyelország, ha betiltják a mentolos cigaretták árusítását, hiszen ezen cigaretták legnagyobb gyártója és fogyasztója az ország. Így a lengyel jobbközép képviselője, Jolanta Hibner a mentolos cigaretták mellett állt ki, azzal érvelve, hogy a mentol általánosan használt adalékanyag, aminek káros voltát semmi nem bizonyítja.
A javaslatban ugyanakkor nem a mentol káros voltára hivatkoztak a képviselők, hanem arra, hogy jelentősen megkönnyítik a fiatalok rászokását a dohányzásra. A Philip Morris International birtokolja jelenleg a mentolos cigaretták piacának legnagyobb részét, így, ha betiltották volna a mentolos dohánytermékeket, a cég jelentős kieséssel számolhatott volna.
Ellentétes vélemények
A brüsszeli bizottság javaslatát az európai gazdasági és szociális bizottság erősen bírálta. Annak ellenére ugyanis, hogy természetesen a fiatalok védelme különösen fontos a dohányzással szemben, a dohányipar csak Európában közel másfél millió embernek biztosít munkát. Emiatt a módosítási javaslat nem kevés munkahelyet és jelentős költségvetési bevételeket veszélyeztet.
A cigivel csak a baj van
A második körös trafiknyertesek szeptember végén írták alá 20 évre szóló koncessziós szerződéseiket, így hamarosan újabb 549 nemzeti dohánybolt nyílik majd Magyarországon.
Eddig az időpontig az első körös nyertesek 99%-a már befizette a koncessziós díjat, ami tízezer fős településis 160 ezer forint, efölött 200 ezer, Budapesten és a megyeszékhelyeken 240 ezer forint évente. Ezek után nem nehéz kiszámolni, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nek több mint 1 milliárd forint üti a markát.
A nyár közepén bevezetett intézkedés óta nagyjából tíz dohánybolt húzta le a rolót, és még több függesztette fel a működését. Az egyik legnagyobb gond az, hogy túl közel vannak egymáshoz, valamint nem sikerült azt a bevételt hozni, amit elterveztek. Volt olyan trafik is, amelyiket a büntetés miatt kellett bezárni, mert kiszolgáltak 18 éven aluli fiatalt. A harmadik körös kiírásra szeptember 2-ig lehetett beadni a pályázatokat.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor október 8-án kapott díjat elismerésként a dohányzás elleni munkájáért Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatójától.
- cigaretta
- külföld
- alapszabály
- európai unió
- belföld
- trafikpályázat
- trafikmutyi
- európai parlament
- nemzeti dohánybolt
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- cigaretta
- belföld
Augusztusban jön az 1000 forintos cigaretta
- cigaretta
- belföld
Szép: dohánybolt az orvosi rendelő mellett
- szavazás
- népszavazás