Véget érhet a fideszes politikusok legnagyobb szórakozása

Nem lehet többé elsietni a törvényhozást?

Új házszabály jöhet jövőre.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nemrég hat fideszes képviselő adott be egy új, a parlamenti ülésezési rendet szabályozó jogszabálytervezetet, amit legkorábban 2014 februárjában fogadhatnak el.

Alapvetően indokolt az új szabályozásra vonatkozó javaslat, hiszen 2014 áprilisa után a 386 képviselő helyett csak 199 alkothat törvényt.

Módosulna a jogszabályalkotás

Az egyik legnagyobb változás az országgyűlés szabályzatával kapcsolatban az, hogy a jogszabályalkotás eddigi hosszadalmas munkája eltűnne a plenáris ülésekről. Ezt a szakbizottságok vitatnák csak meg maguk között, így az országgyűlés elé már csak a jelentés kerülne.

A házelnök, Kövér László szerint a már kisebb létszámú parlamentnek a kormány ellenőrzésére kellene helyezni a hangsúlyt, és nem a törvényhozásra koncentrálni. Ezt ugyanis majd megoldják az erre létrehozott bizottságok.

Az új szabályozás szerint egy törvény benyújtásától az ezzel kapcsolatos vita megkezdéséig hat napnak kellene eltelnie. Ezzel szemben nem egy példa volt az elmúlt évben arra, hogy az országgyűlés sebtében szavazott meg egy törvényt vagy egy törvénymódosítást.

Fel kellene állni

Az új házszabály továbbá tartalmazná, hogy az ülés kezdetén, amikor az elnök belép a terembe, és elfoglalja a helyét, minden egyes képviselőnek állva kell üdvözölnie őt. A december 3-án benyújtott javaslat szövege alapján nem a házelnököt, hanem a választópolgárokat köszöntenék így a politikusok. Tiszteletbeli felállást alkalmaznának a köztársasági elnök színrelépésekor is.

Tiltott szemléltetés

Az országgyűlésben egyre több ellenzéki politikus bátorodott fel, és molinókkal vagy táblákkal tiltakozott egy-egy szabályozás vagy módosítás ellen, ami miatt a házelnök rengeteg büntetést osztott ki a képviselők között. Az új törvény szerint azonban például grafikonnal vagy hangrögzítő eszközzel szemléltetni majd csak bonyolultabb ügyek esetén lenne engedélyezett.

Mi a közös Novák Elődben, Szanyi Tiborban és Vadai Ágnesben?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezen kívül az új törvény egyértelműbben fogalmazná meg, hogy a házelnöknek van csak joga eldönteni, hogy ki mehet be az Országházba, illetve a Képviselői Irodaházba.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A Fidesz szerint korrekt ajánlat

A fideszes Gulyás Gergely szerint az új házszabály és az országgyűlési törvény korrekt ajánlat a magyar politikai élet valamennyi szereplőjének. A módosítás célja az Országgyűlés tekintélyének helyreállítása, a parlamenti munka nagyobb tartalommal való megtöltése és az átláthatóbb törvényalkotás létrehozása. A politikus azt is hozzátette, hogy miután nem lehet tudni, ki fogja nyerni a választásokat jövőre, minden pártnak érdeke egy olyan szabályozás létrejötte, ami a kormányoldalnak hatékony törvényalkotást, az ellenzéknek pedig megfelelő ellenőrzési lehetőséget biztosít.

Kép forrása: MTI/Soós Lajos

Ezt is szeretjük