Milyen volt valójában az udvari bolondok élete? Nem adták ingyen a kiváltságokat

Bár a régmúlt királyairól, nemeseiről, valamint tetteikről sokat lehetett hallani történelemórán, az udvar többi tagja már nem került olyan nagy reflektorfénybe. Pedig az udvari bolondok is kivették a részüket az uralkodásban - még ha ezt sokan talán észre sem vették.

A mesefilmekben csak mulatságos alakként ábrázolt udvari bolondok élete nem volt mindig csupa vidámság. Történetük az ókori Rómáig visszanyúlik, ám akkor még egészen más szerepkörben tündököltek, mint a középkorban.

A megalázás viccesnek számított

Az ókorban a dúsgazdagok és uralkodók úgy érezték, a lakomáikon mindent megtehetnek, amit csak akarnak, így az általuk csak élősködőknek nevezett emberekkel szórakoztatták magukat. A bolondok nagy ritkán saját mókáikkal dobták fel a lakomákat, a legtöbbször viszont a vendégek rajta nevettek, és őt viccelték meg. A vendégek remekül szórakoztak azon, hogy a bolonddal mindenféle áporodott, romlott, gusztustalan ételt etettek, például a salátát lámpaolajjal ízesítették, a tésztába pedig kavicsot sütöttek bele. Borába mustárt és ecetet kevertek, és fél lábon ugrálva kellett meginnia.

Az ókori nevettetőket nem csak az étellel kínozták. Sokszor kellett tűrnie az ütlegelést, a pofonokat, mindehhez pedig kötelessége volt nevetni, különben nem kapott fizetséget. És hogy mi volt a jutalma? A mulattatás után megengedték neki is, hogy egyen a finom falatokból. Ez pedig elég is volt ahhoz, hogy teljes megaláztatásban éljenek.

Jobbra fordult a sorsuk

A középkorban már inkább kiváltságnak számított, hogy valaki a király mellett lehessen, szórakoztassa őt és vendégeit. A 10. századi Franciaországban például a király mellett szolgáló udvari bolondokat beiktatták az udvari tisztviselők rangsorába, igazi hivatalnokokká váltak.

A munkájukat sem csak némi elejtett ételmaradékért végezték, mint az elődeik. Tisztességes fizetést és egyéb juttatásokat is kaptak: a király felruházta őket selyemmel, bársonnyal, prémmel, sőt még igazgyöngyöket is ajándékozott nekik. A drága ruhák ára vetekedett néha egy házéval. Az asztalnál nem ittak közönséges pohárból, hanem külön, a számukra fenntartott ezüstkehelyből fogyasztották a bort. Amikor a király útra kelt, külön kocsiban követte őt a bolond, akinek néha inas is dukált. A legkiválóbb nevettetők pedig annyira magas szintre küzdötték fel magukat az udvarban, hogy a király földet és házat is adományozott nekik.

A kiváltságokat azonban nem adták ingyen. Komoly tudás birtokában lehetett csak valakiből udvari bolond, hiszen meg kellett tanulnia hangszereken zenélni, énekelni, szavalni és mókás mutatványokat, találós kérdéseket előadni. Sok udvarnál a testi vagy szellemi fogyatékosság jelentett egyet az bolondsággal, és a javak ellenére gúnyt űztek belőlük. Ilyen volt Bethlen Gábor erdélyi fejedelem udvari bolondja is. Korabeli feljegyzések szerint Mihály bírónak hívták, és merő csúf ábrázatú volt.

Nem csak a hangulatért feleltek

Az okosabb udvari bolondok igyekeztek kihasználni a pozíciójukat, és az uralkodásba is beleszóltak. Gyakran adtak bölcs tanácsokat hóbortos csomagolásban, de a maró kritikáktól sem riadtak vissza. Érdekes, és elképesztő kiváltság volt, hogy szemtől szembe bírálhatták a királyt, elmondhatták az őszinte véleményüket is. Ez akkoriban nem volt megengedett. Előfordult, hogy nem túl hálás feladatokat is kaptak: a haragtól tartva a hírvivők helyett mulatságosan a bolondok szolgáltatták a rossz híreket a királynak.

A jellegzetes ruházatuk is a középkorra vezethető vissza: ismertetőjelük volt a bohócsipka, amelynek szamárfülein csörgők lógtak, a köpenyüket övvel fogták össze. Öltözékük hagyományosan az őrület két színében, sárgában és zöldben pompázott. 

Az egyik leghíresebb ilyen udvari bolond a XII. Lajos és I. Ferenc francia király udvarában is szolgáló Triboulet volt, aki saját halálos ítéletéből is kimagyarázta magát. Mivel Ferenc megtiltotta, hogy a királynéból gúnyt űzzön, de ezt nem tartotta be, meg akarta öletni, de a bolond választhatott, hogy miben akar meghalni. Azt felelte a királynak, hogy magas korban. Az uralkodó kénytelen volt nevetni, és elfogadni a választ, így megkegyelmezett a pimasz udvari bolondnak.

VIII. Henrik bolondja, Will Sommers igen hosszú életű volt. 1525-től szolgálta a királyt. Feljegyzések szerint a lábsebe miatt szenvedő uralkodót csak ő tudta megnevettetni. Valószínűsítik, hogy egy királyi családi festményre is felkerült. A király halála után két lányát is szolgálta, utoljára Erzsébet koronázásán jelent meg nyilvánosan. 1560-ban halt meg.

Henrik feleségeit, Boleyn Annát, Parr Katalint, illetve lányát Máriát szolgálta Jane Foole, az egyetlen női udvari bolond, akiről valaha kép készült, a fent belinkelt családi portrén. A hátteréről nem tudni semmit, de Henrik utolsó felesége nagyon kedvelte. Rengeteg drága ruhát kapott, és feljegyezték, hogy elképesztően sok cipőt birtokolt.

A 17. század közepén, az ízlés finomodtával az udvari bolond kikopott az európai udvarokból, de a '90-es években a tongai királyság visszahozta ezt a szokást. Az amerikai Jesse Bogdonoff nemcsak udvari bolondként, hanem pénzügyi tanácsadóként is szolgálta a polinéziai állam királyi kormányzatát. Ennek a szerepkörnek azonban per lett a vége: 2002-ben a férfit 26 millió dollár sikkasztásával vádolták.

Így nézett ki egy középkori lakoma: vedelték a sört, és őrült dáridót tartottak

A középkori karácsonyi lakoma nem éppen úgy zajlott, ahogyan ma azt elképzeljük.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

• történelem
• királyi család
• középkor
• udvari bolond
• Terasz