Halálra dolgoztatott gyerekek és szétszakított családok - Ilyen volt valójában a Twist Olivér-féle dologház

A viktoriánus korabeli dologházakról rettentően szomorú kép él a közvélemény fejében. Ennek az elképzelésnek az alapjait Charles Dickens, angol író a Twist Olivér című művében fektette le. De vajon mennyire felel meg a regényben vázolt kép a valóságnak? Ennek jártunk most utána.

Ilyen volt valójában a Twist Olivér-féle dologház

Az angol dologházak az 1834-es szegénységi törvény módosítása nyomán jelentek meg, melynek alapján a szegények gondozása az egyház kezéből áthelyeződött egy központosított nemzeti rendszerbe. Az úgynevezett Szegénytörvényi Egyesületek dologházaiban olyan munkaképes embereket, családokat fogadtak be, akik nem tudták fenntartani magukat és szeretteiket. 

Charles Dickens Twist Olivér című művében azonban nem egy ilyen intézményről kapunk leírást, hanem még a törvény előtti, egyházközségek által irányított dologházról. A könyv szerint a dologházban mindennap zabkását kaptak a lakók, és heti kétszer egy fej hagymát, de vasárnaponként egy fél zsemlét is ehettek. Ez azonban valótlan információ, ugyanis a dologházak fennállásáig egy olyan intézmény sem volt, ahol ilyen menüt szolgáltak volna fel.

A westminsteri Szent Margit-dologházban a reggeli kenyér volt levessel vagy kásával, vacsorára pedig vajjal vagy sajttal ehettek kenyeret. Ebédre gyakran húslevest, sárgaborsó-főzeléket vagy tejben főtt zabkását főztek. Egyes helyeken akár heti hatszor fogyaszthattak húst, máshol az idősek a zabkásájukat heti vaj-, tea- és cukorfejadagra cserélhették. 

A dologházra ítélés legendája

Egy másik hiedelem, hogy az embereket dologházra ítélték, de a beköltözés valójában önkéntes alapon történt, az más kérdés, hogy sokaknak nem volt más választása. Azoknak pedig, akik úgy döntöttek, hogy elhagyják az intézményt, semmilyen más segítség nem állt a rendelkezésükre ahhoz, hogy munkát vagy otthont találjanak. Sőt, akik dologházi egyenruhában léptek ki az utcára, kemény büntetést kaphattak.

A ki-be néven ismert személyek viszont cseppet sem tartottak a rendőrségtől, sőt egy feljegyzés szerint a 81 éves Julia Blumsun összesen 163-szor tért vissza a City of London nevű dologházba. Egyedül a gyerekek szerettek volna kikerülni onnan, az árvákat ugyanis a szegénygondozási rendszer a regényből is ismert módon, mesteremberek mellé helyezte tanoncnak. Így minimális ellátás mellett kényszerültek kemény munkára, a mesterek pedig gyakran bántalmazták is őket.

A 19. század második felére változott csak meg a helyzet, amikor egy szegénységügyi biztos, James Kay-Shuttleworth indítványozta, hogy a gyermekek a kemény fizikai munka helyett vallási és kézműves oktatást kapjanak. Ettől kezdve a szegény nebulók vagy a dologházakban, vagy egy másik oktatási intézményben tanulhattak. Charles Dickens egy ilyen intézmény meglátogatását követően azt írta, a lakói nagy valószínűséggel jó polgárokként hagyják el a falait. A század végére népszerűvé váltak a szegény gyermekek elhelyezésére épített, miniatűr falvak. Ezek a települések házanként 10-20 fős közösségekbe szerveződtek, ahol egy-egy házvezetőnő felügyelt a rendre. A falvakhoz iskola, kápolna, kórház, mosoda és műhely is tartozott.

Elszakított családok, halálra ítélt betegek

A szegénységi törvényt ellenző sajtó ebben a korban rengeteg horrorisztikus történetet közölt a dologházak mindennapjairól. Sok újságcikk szólt arról, hogy elszakítják a gyermekeket a szüleiktől, ezzel szétzilálva a család egységét. Ez viszont csak részben volt igaz. Az anyák bármikor találkozhattak a gyermekeikkel hétéves korukig, de utána is kérhettek napi látogatást. A nők és a férfiak szétválasztását pedig azzal indokolták, hogy így könnyebb fenntartani a rendet. Mivel a dologházak nagy részében maximum két állandó személyzet volt jelen - az igazgató és egy házvezetőnő -, ez segíthetett abban, hogy az intézményben ne uralkodjon el a káosz. 

Az intézmények gyengélkedőit azonban mindenki igyekezett elkerülni, mert zsúfoltak voltak, és az ápolók a lakók idős női tagjai közül kerültek ki. Ezek az asszonyok gyakran részegesek és írástudatlanok voltak, ezért a betegek nem kaptak megfelelő ellátást és ápolást. De mint mindenben, ebben is voltak kivételek, az író által 1860-ban meglátogatott liverpooli dologházban például minden kórterem megfelelően tiszta és fejlett volt. 

Mindent összegezve, a viktoriánus korabeli dologházak sok mindenben hasonlítottak a Charles Dickens által leírtakra, viszont jó néhány dologban el is tértek. A gyermekeket a korai szakaszban keményen dolgoztatták, de ez a 19. század második felére a reformálásoknak köszönhetően teljesen megváltozott. A menük sem csak zabkásából álltak, sőt, több helyen maguk válogathatták össze az ételek a lakók. Bár ezek rosszabb minőségű alapanyagokból készültek, változatosabb ételek voltak, mint az angol író által lefestett koszt. A családokat valóban szétszakították, sőt még a nemeket is elkülönítették egymástól. A nem koedukáltság miatt pedig sérültek a társas kapcsolatok. 

Olvass tovább! VIII. Henrik szajhájának hitték, és testvérével is hírbe hozták - Sokáig tévesen ítélték meg Boleyn Annát

Boleyn Annával kapcsolatban számos meghökkentő állítás kering a köztudatban: hogy szexuálisan aktív kamaszévei alatt nagy tapasztalatra tett szert Franciaországban, vagy hogy elcsábította VIII. Henriket, majd a szex megtagadásával kényszerítette arra, hogy vegye őt feleségül.

(A képek forrása: Getty Images Hungary)

• twist oliver
• charles dickens
• dologház
• gyerekmunka
• család
• történelem
• Terasz