Kvíz: felismered a híres történelmi alakokat az arcrekonstrukció alapján? Most tesztelheted
Néha nem is olyan egyszerű megmondani, milyen híres történelmi alakok láthatók a képen.

A történelem során számos olyan ember élt, akik alapjaiban változtatták meg a mindennapi életet uralkodásukkal, művészeti munkásságukkal vagy éppen csatáikkal. Mivel a fotográfia feltalálására egészen a 19. századig várni kellett, ezért róluk csak festmények vagy szobrok maradtak fenn az utókornak.
Mivel mindig így láttuk ezeket a fontos történelmi személyeket, ezért néha nem egyszerű elképzelni, ők hogyan is nézhettek ki a valóságban. Azonban a modern technológiának hála erre a kérdésre is választ kaphatunk, hiszen a festmények és szobrok alapján számos meghatározó ember képét újraalkották egy sokkal valósághűbb megjelenésre.
Kitalálod, kiket ábrázolnak az arcrekonstrukciók?
Bár a készítők próbálnak minden apró kis részletre odafigyelni, amikor a valósághű arcrekonstrukciókat készítik, néha még így is nehéz felismerni, hogy melyik történelmi alak látható a képen. Ezek a szakemberek ugyanis nemcsak a sokszor pontatlan és előnytelen részeket eltüntető festményekből dolgoznak, hanem alapul veszik a csontmaradványokat is, ami által számítógéppel egy sokkal realisztikusabb eredményt tudnak létrehozni.


Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció