A legújabb hírek a török-szíriai földrengésről: újabb utórengések jöhetnek, megérkezett az első magyar mentőcsapat

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata már meg is érkezett Törökországba, emellett a tervek szerint hamarosan újabb magyar szakemberek utaznak a földrengés sújtotta területekre, hogy segítsék a túlélők utáni kutatást.

Török-szíriai földrengés

Akár két-három évig is tarthatnak az utórengések a hétfői, Törökországot és Szíriát sújtó földmozgás után, és nem zárható ki, hogy ezek meghaladják a 6-os erősséget - mondta Tóth László szeizmológus kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata már meg is érkezett Törökországba, emellett a tervek szerint hamarosan újabb magyar szakemberek utaznak a földrengés sújtotta területekre, hogy segítsék a túlélők utáni kutatást.

Török-szíriai földrengés

A minisztérium közleménye szerint a Hunor csapat 55 mentője és két mentőkutyája hétfő este két autóbusszal és négy kamionnal a legsúlyosabban érintett Hatay tartományba érkezett, ahol a munkálatokat reggel meg is kezdik.

Emellett a külügyminisztérium kapcsolatba lépett a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálattal, az Életjel Mentőcsoporttal és a Baptista Szeretetszolgálattal, amelyek 46 mentőt és 15 mentőkutyát küldenek Törökországba még a nap folyamán. 

Leomlott épület a törökországi Hatay tartományban található Kahramanmaraş városában a 7,7-es erősségű földrengés után.
Leomlott épület a törökországi Hatay tartományban található Kahramanmaraş városában a 7,7-es erősségű földrengés után.
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, felvették a kapcsolatot a Törökországban tartózkodó magyarokkal, akik közül heten vannak jelenleg a földrengés sújtotta térségben.

- Mindenki jól van, mindenkivel kapcsolatban vagyunk - mondta. - Ha valakinek tudomása van olyan magyar állampolgárról, aki érintett lehet, azt kérem, hogy jelezze a konzuli szolgálatnak vagy az ankarai nagykövetségünknek - tette hozzá.

A földrengés óriási pusztítást végzett Kahramanmaraşban.
A földrengés óriási pusztítást végzett Kahramanmaraşban.
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

Közölte, a Győri ETO kézilabdacsapata előző nap isztambuli átszállással szerencsésen hazaérkezett. A Ferencváros korosztályos futballcsapata pedig továbbra is edzőtáborozik az országban, velük is folyamatos a kapcsolat, mindenki jól van.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Törökország mellett Szíria is érintett a földrengésben, ahol a polgárháborús állapotok miatt az ellátás még nehezebb.

Tóth László szeizmológus kedd reggel az M1 csatorna vendége volt, ahol elmondta: akkor nevezhető a földmozgás utórengésnek, ha ugyanannak a tektonikai lemeznek a mozgásához kapcsolható. Törökország alatt három tektonikai lemez, az afrikai, az arábiai és az anatóliai találkozik, és ezek évente néhány centiméteres sebességgel közelednek egymás felé.

Hulya Yilmazt és kisbabáját Ayse Verát 29 órával a 7,7-es erősségű földrengés után mentették ki egy összedőlt épület alól.
Hulya Yilmazt és kisbabáját Ayse Verát 29 órával a 7,7-es erősségű földrengés után mentették ki egy összedőlt épület alól.
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

A hétfői földrengés epicentruma körülbelül 15-20 kilométeres mélységben volt; a földkéregben egy 180 kilométer hosszú és 25 kilométer mély törés keletkezett. A szakember hangsúlyozta, hogy a tektonikai lemezek mozgása egy természetes folyamat, amely több tízmillió éve zajlik, és a következő egymillió évben is zajlani fog.

Kérdésre elmondta azt is, hogy a szakemberek nagy pontossággal tudják meghatározni, hol várható földrengés, de azt már nem lehet előre jelezni, hogy pontosan mikor lesz. Hozzátette: megfelelő technológiával jelentősen lehet csökkenteni a földrengés okozta épületkárokat, igaz, a földrengésbiztos építkezés sokkal drágább, mint a hagyományos.

A Tűzgyűrűben alakult ki a Föld legtöbb, ma is aktív vulkánja: 4 kitörés, ami beírta magát a történelembe

A Tűzgyűrű a világ legaktívabb vulkanikus területe, számos szunnyadó és működő tűzhányó alakult ki ezen a részen.

Elolvasom

Borítókép:  Burak Kara / Stringer, Getty Images Hungary

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük