Ha azt hitted, nem romolhat tovább az egészségügy helyzete, tévedtél!

Több kórházban is tömegesen mondtak fel az utóbbi hetekben.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Jól példázza a magyar egészségügy helyzetét, hogy egy-egy kórházban úgy el tudnak harapózni az indulatok, hogy akár tömegével is felmondjanak az orvosok. A Szent Imre után a héten a veszprémi kórház orvosai közül többen is a felmondást fontolgatják - és van még olyan egészségügyi intézmény az országban, ahol hasonló a helyzet.

Veszprémben azért döntött úgy a belgyógyászat 16 orvosa, hogy felmond, mert elegük lett abból, hogy az osztályt vezető főorvosnő rendszeresen megalázza és megfélemlíti a kollégáit, és ellehetetleníti a betegellátáshoz szükséges együttműködést - tudta meg az Index.

A belgyógyászat dolgozói október elején levélben kérték a kórház igazgatójának - a korábbi egészségügyi miniszternek - segítségét, Rácz Jenő azonban úgy oldotta meg a dolgot, hogy a főorvosnőt áthelyezte a sürgősségi osztályra. Csakhogy ettől nem javult a helyzet: ugyanazokkal az orvosokkal kell ugyanis kapcsolatban lennie, akik panaszt tettek ellene.

Ezekben a budapesti kórházakban sem rózsás a helyzet

Az egészségügyben egyre növekvő feszültséget jelzi az a nemrég a fővárosi Szent Imre kórházban történt eset is, amikor osztályvezetőjük távozása után nyolc aneszteziológus szakorvosból hatan felmondtak. A Szent Imre vezetése idő közben pályázatot írt ki a távozó osztályvezető helyére, a kórház igazgatója viszont mindenkit feljelentéssel fenyegetett meg, aki az intézmény rossz hírét kelti - vagyis beszél a történtekről.

A kórházakban azonban nemcsak a személyi ellentétek miatt vannak tömeges felmondások: sok helyen a pénzhiány és a hatalmas terhek miatt dobják be a törölközőt az egészségügyi dolgozók. A budapesti Szent István kórházban 12 ápoló mondott fel december elején: az I. belgyógyászati osztályt hagyta ott hat ápoló, élükön a helyi főnővér-helyettessel - a kórház más részlegeiről pedig további hat nővér távozott.

A Szent István orvos igazgatója szerint ez nem számít kiugró adatnak, volt olyan hónap, amikor 32-en mondtak fel egyszerre - azonban 27-en jelentkeztek rögtön a helyükre. A távozó nővérek szinte kivétel nélkül külföldre mennek majd dolgozni. A fővárosi Szent János kórházban nyár óta öt idegsebész mondott fel, részint személyi ellentétek, részint pedig a munkakörülmények miatt.

Vidéken is baj van

Egy éve az egri kórházban mondott fel egyszerre hat orvos a sürgősségi osztály dolgozói közül, a rossz munkakörülményekre, a nem megfelelő technikai és személyi feltételekre hivatkozva. A kórház vezetése akkor elbagatellizálta a dolgot, miszerint csak "külsős" dolgozók hagyták ott az intézményt.

Sokatmondó képek! Málló vakolat, szakadt lift a 15 milliárdba kerülő Fradi-stadionnál

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ugyanebben a kórházban idén is felmondott egyszerre hat radiológus orvos, mert az osztályon dolgozók szerint indoklás nélkül fölmondtak dr. Fazekas Péter nemzetközi és hazai hírű főorvosnak, aki a kórház működésének egyik alappillére, a magas szintű röntgenszakorvos-képzés megalapítója, lefolytatója. A Magyar Orvosi Kamara helyi szervezete is tiltakozott a főorvos kirúgása miatt, a kórház vezetése szerint azonban most sincs probléma. 

A soproni kórházból az utóbbi időben annyian mentek el, hogy az intézmény 18 üres álláshelyre hirdet folyamatosan felvételt - főleg orvosokat és ápolókat keresnek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük