9 előtte-utána fotó, ami jól bizonyítja, milyen fontos a takarítás – Szinte rá sem ismerni a tárgyakra

A magas nyomású mosó szinte új életet adott ezeknek a tárgyaknak és épületeknek.

takarítás-borító

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gyakran mondják, hogy a rend és a tisztaság nem pénz kérdése, hiszen ez sokkal inkább azt mutatja meg, mennyire igényes valaki. Ebben van némi igazság, ám megesik, hogy a több évtizedes kosz már annyira megszokottá vált, hogy teljesen el is felejtik a tulajdonosok, hogy az adott tárgy vagy épület esetében nem ilyen volt az eredeti állapot.

Ma már egyre elterjedtebbek a magas nyomású mosók, amik szinte új életet lehelnek a régi, koszos dolgokba. Sok esetben még a tulajdonosok is meglepődnek, hiszen sejtésük sem volt, milyen a valódi színe szeretett tárgyaiknak, és csak az alapos tisztítás fedi fel az igazságot.

A tisztaság csodája

Egy-egy épület vagy nagyobb terület esetében ugyan nem könnyű egy teljes tisztítást végrehajtani, de mindenképp megéri, hiszen több évtizednyi kosz és por alatt igazi csodák bújnak meg. Az emberek pedig nemcsak nézni szeretik ezt a folyamatot, hanem előtte-utána képeket is megosztanak a nagy változásról, hogy az egész világon lássák, mennyire fontos is a tisztaság.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

(Képek forrása: Reddit)

Ezt is szeretjük