Idegen kutyát talált a lakásában a család: az utcai kamera rögzítette, mi történt
A legtöbbeknek hosszas mérlegelés után lesz kutyája, de nem ennek a családnak. Nekik teljesen más a történetük.
Az amerikai Philadelphiában élő Jack Jokinen és családja igen egyedi módon tett szert egy kedves négylábú társra. Egyik reggel, amikor a felkeltek, a kutya ott volt a házukban, és a fishtowni férfinek fogalma sem volt arról, hogy kerülhetett be az ismeretlen eb.
Nemrégiben azonban napvilágra kerültek a titokzatos eb utcai pályafutásának utolsó percei, és egyúttal az is, hogy hogyan került be Jackék otthonába. Az újdonsült gazdi a Twitteren is megosztotta, mit rögzített a háza elé szerelt térfigyelő kamera.
Az égből pottyant családtag története
- Amikor megtaláltuk Suzyt, szegénykén a zavarodottság és a félelem vegyes érzelmei látszódtak. Egyáltalán nem tudtuk, hogyan jutott be a házba, még inkább azon kezdtünk el aggódni, ki jöhetett be még a kutyán kívül. Suzy meg volt rettenve, remegett, a bundája vizes és nyirkos volt - mondta Jack.
Apparently my front door was WIDE open and he just walked in pic.twitter.com/okOkmcVZdr
— JJ (@JJFromTheBronx) December 14, 2019
A felvételen jól látszik, ahogy a kutya gyakorlatilag mindenféle erőlködés nélkül, lazán besétál Jackék bejárati ajtaján. Mint a videóból kiderült, az este folyamán véletlenül nyitva felejtették az ajtót, a rémült állat pedig kihasználta a helyzetet. Ám amikor másnap ellenőrizték az ajtót, az már be volt csukva. Egy ablakot sem felejtettek nyitva, ezért még mindig nem értették, mégis hogyan tudott bejönni a kutya.
Később arra is fény derült, miért volt csukva reggelre az ajtó: egy jóindulatú utcai járókelő egyszerűen becsukta, anélkül, hogy bármit ellopott volna. Bár épp ez a tiszta kedvesség okozta Jackék számára a nagy fejtörést, aztán a megkönnyebbülést is ez hozta.
Így viszont, hogy egy idegen végül rátette a pontot az i-re, a kutyusnak megpecsételődött a sorsa. A család azonnal szárnyai alá vette a kóbor jószágot, kórházba vitték, ahol kiderült, hogy nincsenek meg a talppárnái, rengeteg fertőzése és parazitája volt. Minden fontosabb vizsgálat végeztével arra a következtetésre jutottak, hogy nem küldik menhelyre az állatot. Inkább együtt marad a családdal, és Suzynak nevezik.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Nagyon aranyos, a család összes tagja szereti, még a kisbabánkkal is kedves Suzy. Csak szeretetre vágyik, ennyi kell neki. Suzy napról napra jobban lett. Már lassan vége az antibiotikumos kúrának is, amivel sok problémáját sikerül kezelni. Ám még mindig hosszú az út ahhoz, hogy teljesen felépüljön.
A történetnek hamar híre ment, azonban hiába volt a lelkes rajongóközeg, az állatorvosi számlák közel háromszázezer forintnak megfelelő összegre rúgtak, túlterhelve a családot. Végül a hír hallatán annyian segítettek, hogy több mint 5 millió forintnyi adomány összejött. Így most már minden fontos vizsgálat, kezelés és beavatkozás után Suzynak csak idő kell ahhoz, hogy lelkileg is felépüljön. Szerencsére jó úton halad.
Szenzációs portrékat készít a fiatal festőnő: kutyák és macskák a modelljei
Alex Cech házi kedvencek festésére specializálódott - mindig nagyon örül, ha a gazdik képeket küldenek a festményéről a rajta szereplő, büszke modellek társaságában. Meg is osztott közülük néhányat.
Szenzációs portrékat készít a fiatal festőnő: kutyák és macskák a modelljei
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: JJFromTheBronx, Getty Images Hungary)