Válság: miniszterelnöki fizetést szavaztak meg Tarlós Istvánnak

Tarlós István 1,5 millió forintért fogja irányítani a fővárost, pont annyiért, amennyiért Orbán Viktor dolgozik.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Kötelezettséget vállalt a Fővárosi Közgyűlés szerdán a város vezetőinek jövő évi illetményeire és költségtérítésére. Az önkormányzati törvény értelmében jelentősen emelkedik a főpolgármester és helyetteseinek illetménye 2013. január 1-jétől.

A fizetési lista 52. helyén áll

A döntést a testület 18 igen szavazattal, az LMP két tartózkodása mellett hozta meg, az MSZP nem nyomott gombot. Az előterjesztés vitájában Tarlós István főpolgármester elmondta, hogy a humánpolitikai főosztály kimutatása alapján jelenleg ő a fizetési lista 52., míg György István az 53. helyén áll, az intézményvezetőkkel együtt véve pedig a 101. és 102. helyen vannak. Hozzátette: ezen túlmenően nem kíván részt venni a vitában.

Sárádi Kálmánné főjegyző indítványában ismertette, hogy az önkormányzati törvény értelmében a főpolgármester havi illetménye megegyezik a miniszterek törvényben megállapított illetményével - amely alapilletményből, illetménykiegészítésből és vezetői illetménypótlékból áll.

1,5 millió forint

Tarlós István 2010. október 3-ától bruttó 671 ezer 550 forint havi illetményt kapott, amelyhez 201 ezer 465 forint költségátalány járt neki. A törvényi szabályozás szerint 2013. január 1-jétől alapilletménye 602 ezer 940, illetménykiegészítése 301 ezer 470, vezetői illetménypótléka 391 ezer 911 forint lesz - vagyis összesen havi bruttó 1 millió 296 ezer 321 forint illeti meg. A főpolgármester illetményének 15%-ában meghatározott összegű költségtérítésre, vagyis havi 194 ezer 448 forintra is jogosult. Ez így majdnem 1,5 millió forint. Ennyi pénzt kap Orbán Viktor is miniszterelnökként.

Milliókat kereső képviselőink - Havi 1,5-1,9 millió forint

Nézegess képeket!

Elolvasom

A főpolgármester-helyettesek havi illetménye az önkormányzati törvény szerint a főpolgármesterének 90%-a, és helyettesi illetményük 15%-ával megegyező költségtérítésre jogosultak.

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ennek megfelelően Bagdy Gábor pénzügyi, Csomós Miklós oktatási és kulturális, György István városüzemeltetési, Szeneczey Balázs városfejlesztési és Szentes Tamás egészségügyi, szociális és sportért felelős főpolgármester-helyettes havi bruttó 1 millió 166 ezer 689 forintra jogosult.

Ezt is szeretjük