Nagyon mókás kis állatok érkeztek Debrecenbe: fotókon mutatjuk, milyen édesek
Szurikáták érkeztek az újra megnyitott Debreceni Állatkertbe.

Két fiatal nőstény szurikáta érkezett a pécsi állatkertből Debrecenbe, így már négy szurikátának ad otthont a nagyerdei állatkert - jelezte az intézmény igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, ahol bemutatta az új jövevényeket.
Nagy Gergely Sándor elmondta: a szurikátakifutó régi lakói befogadták új társaikat, így a látogatók a hétfői újranyitás óta teljes létszámban megtekinthetik a csapatot. Emlékeztetett rá, hogy bár a kialakult járványhelyzet az állatkerti állatszállításokat is negatívan érinti - a nemzetközi állatszállítások többségét ilyenkor el kell halasztani - a nagyerdei kultúrpark gyűjteménye új állatok érkezésével is folyamatosan bővül.
Képeken a debreceni szurikáták
Az Afrika déli részén őshonos szurikáta, más néven négyujjú manguszta szavannás vagy sivatagos területeken élő kisragadozó. A táplálékát képező rovarok, kisebb emlősök vagy madárfiókák, esetleg gumós gyökerek után jellemzően nappal kutat, míg az éjszakákat az erős lábaival kiásott üregekben tölti. Csapatos állat, egy-egy üregrendszert akár harminc egyed is lakhat. Nézd meg képeken a debreceni példányokat!


Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció