Íme, az új terv: így alakítanák át 200 ezer család segélyezését

200 ezer ember segély helyett közmunkát kapna kicsivel több pénzért.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Előző héten Orbán Viktor beszédet mondott a Vállalkozók Országos Szövetségének ülésén, ahol a közmunkák kapcsán kijelentette, szeretnének oda eljutni, hogy azt tudja mondani: aki fizikailag képes dolgozni, annak az állam nem ad segélyt.

A kormányfő szavaiból kiderül, a szociális segélyezetteket közmunkákban foglalkoztatnák, kérdés, hogy lesz-e annyi feladat, illetve pénz, amennyi a segélyezetteknek elég. A közfoglalkoztatás keretében 2011-ben - az intézményi munkaügyi statisztika adatai szerint - átlagosan 61 ezren dolgoztak, foglalkoztatásukra 64 milliárd forintot különített el a kormány.

2012-re ezt az összeget 132 milliárd forintra növelték, melyből 200 ezer embernek adnának munkát, míg 2013-ban 300 ezer fő foglalkoztatása lesz a cél.

Közel 200 ezer embert érintene a lépés

Egy kis számolás után kiderül, a számok nagyjából egybevágnak, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint ugyanis szociális ellátásban, azaz foglalkoztatást helyettesítő támogatásban, valamint rendszeres szociális segélyben 2012 júniusában 193,5 ezer ember részesült, tehát 2013-ban őket már mind lehetne közmunkában foglalkoztatni, és így el is érnék a 300 ezres célt.

A fő célcsoport sem változna így, mint korábban megtudtuk, közmunkában elsősorban a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülőket kívánják foglalkoztatni.

A probléma, hogy a közmunka hosszú távon nem jelent megoldást, bár ezt Orbán Viktor is elismeri. Vizsgálatok szerint a közfoglalkoztatásból inaktív státuszba kerülők döntő többsége a közeljövőben nem törekszik ismét közmunkavégzésre, nem motiválja őket a közfoglalkoztatás munkakínálata, presztízse és a megszerezhető jövedelem mértéke.

Szenzációs fricskák: Matolcsy és Schmitt után Orbánt alázza a nép

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az OECD szerint a közmunkaprogram bár válság idején elősegítheti a társadalmi beilleszkedést, jövedelmet biztosít a legelesettebbeknek, de akkor sem a legmegfelelőbb eszköz a szegénység általános mérséklésére.

Kicsivel több pénz járna

A szervezet szerint kiemelt feladat lenne a közmunkások képzettségének fejlesztése, ennek hiányában viszont tényleges elhelyezkedés esélyeik nem javulnak, ráadásul a költséghatékonyság is megkérdőjelezhető. A közmunkások mindenesetre valamivel jobban járnának anyagilag: a rendszeres szociális segély és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás is alacsonyabb, mint a közmunkabér.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A rendszeres szociális segély havi összege a családi jövedelemhatár összegének és a jogosult családja havi összjövedelmének a különbözete, de nem haladhatja meg a közfoglalkoztatási bér mindenkori kötelező legkisebb nettó összegének 90%-át, 42 ezer forintot. A foglalkoztatást helyettesítő támogatás ennél is kevesebb, havi 23 ezer forint. Közmunkásként 47 ezer forint a havi nettó bér.

Ezt is szeretjük