Érdekes adatokat közölt a NAV az adóbevallási tervezetekkel kapcsolatban
Már kétmillió alkalommal nézték meg az ügyfelek az szja-bevallási tervezetüket a NAV szerint.
A bevallási határidő előtt másfél héttel már csaknem kétmillió alkalommal nézték meg az ügyfelek az szja-bevallási tervezetüket a NAV portálján, ami 333 ezerrel több, mint az elmúlt évben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A közleményben jelezték, hogy a bevallási tervezetet módosítás nélkül elfogadók száma 10 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest. Idén 812 ezren változtatás nélkül, 385 ezren pedig némi módosítással már jóváhagyták a dokumentumot. A NAV által készített, személyre szabott dokumentumot a NAV e-szja-portálján KAÜ-azonosítás - ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás - után lehet elérni.
A NAV tájékoztatott arról, hogy több mint 280 ezer adózó a napokban kapta kézhez a tervezetet postán. Szja-bevallási tervezetet azoknak kell kiegészíteniük, akiknek olyan jövedelmük volt tavaly, amiről a NAV nem, vagy csak részben rendelkezik adattal. Ilyen az őstermelői jövedelem vagy például a lakáskiadásból, a lakás eladásából származó jövedelem. Ugyancsak ki kell egészíteniük a tervezetüket az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A bevallási határidő május 20-a, addig még bárkinek lehetősége van arra, hogy benyújtsa bevallását, és rendelkezzen adója 1+1 százalékáról - emlékeztettek. Eddig csaknem 661 ezer rendelkező nyilatkozatot küldtek be az e-szja-felületen. Akinek kérdése van a témában, a NAV Infóvonalán kérhet tájékoztatást, de az adóhivatal YouTube-csatornáján elérhető videók is segíthetnek az eligazodásban - olvasható a közleményben.
Fotók: Getty Images
Így igényelhetsz útlevelet a leggyorsabban
Útlevél gyorsan, egyszerűen igényelhető a kormányablakokban.
Így igényelhetsz útlevelet a leggyorsabban: akkor se ess pánikba, ha nem kaptál időpontot
Útlevél gyorsan, egyszerűen igényelhető a kormányablakokban.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!