Csodás átalakuláson ment keresztül a budapesti ház, pedig csak az egyik falon változtattak
A Színes Város Csoport projektjének köszönhetően a Vuk című rajzfilm karakterei színesítik egy józsefvárosi ház tűzfalát.
Óriási festmény látható a Józsefvárosban található Baross utca 109. szám alatti ház tűzfalán. A Vuk című rajzfilm karaktereit ábrázoló kép kedden készült el - adta hírül a Színes Város Csoport. A művészek Józsefváros Önkormányzata támogatásával ismert magyar meséket festenek fel a VIII. kerületben.
Három évvel ezelőtt indult útjára az a kezdeményezés, hogy régi magyar mesék kerüljenek a VIII. kerület lakóházainak falára. A tűzfalak minden esetben energetikai korszerűsítésen is átesnek, amely megoldásnak köszönhetően hosszú távon fejlesztik a társasházak homlokzatait. A projektekre a társasházak az önkormányzatnál, pályázat útján jelentkezhettek.
Színes város projekt
Megyeri András, a Színes Város Csoport alapítója elmondta: a Norvég Civil Alap által támogatott, tíz évvel ezelőtt életre hívott kezdeményezés eredeti célja többek között az volt, hogy hídszerepet alakítsanak ki az alkotó művészek, a helyi közösségek, a civil szervezetek, az önkormányzatok és a nagyvállalatok között. Mint mondta, a józsefvárosi projektek jelentős mérföldkőnek számítanak a szervezet életében, ugyanis itt példaértékszerűen valósult meg az, amit tíz évvel ezelőtt megálmodtak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Getty Images.
OLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- kazincbarcika
A borsodi város Magyarország színfoltja: mesebeli látvány fogad, ha idelátogatsz
- budapest
- kultúra