Sátorban lakott a Tisza-tónál a magyar férfi, aki felmondott, hogy szemetet szedjen
Párdy Bence több mint három hónapja folyamatosan gyűjti a szemetet a Tisza-tónál.
Párdy Bence még az I. Tisza-tavi PET Kupán figyelt fel a rengeteg szemétre, amik a nádasban és az árkokban éktelenkednek. A probléma észlelése után szinte azonnal otthagyta pincéri állását, és szó szerint a tó mellé költözött. Így hatékonyan, alaposan és igen nagy gyorsasággal tudta összeszedni a hulladékot.
Önkéntes hős a Tisza-tónál
Három és fél hónap telt el azóta, hogy a 32 éves férfi nekiállt - a kezdetekben egyedül - megharcolni a szeméthegyekkel. Szerencsére azonban az idő folyamán egyre több környezetvédőt inspirált, és mozgatott meg a lelkesedése. Így nemcsak követői, de támogatói is lettek, akiknek köszönhetően meg tudta venni a napi betevőjét az egyébként éjjel-nappal hulladékot zsákoló férfi.
Ugyan nemrégiben elérte az ezredik zsákot, azóta már legalább harmincat összegyűjtöttek, és még így, a hideg beálltával sem szeretné abbahagyni a ténykedését. A nyári melegben még sátorban, aztán később már lakókocsiban tért nyugovóra hónapokon át, de már annyira lehűlt az idő, hogy örömmel fogadta a felajánlást, hogy Abádszalókon egy apartmanban alhasson - számolt be róla az Index.
Így végre, hónapok után rendes ágyban tudja nyugovóra hajtani a fejét. Noha Párdy Bence elmondása szerint csak nagyon ritkán szokott elfáradni, azért a kielégítő alvás elengedhetetlen ilyen fizikai munka mellet. Legalább november végéig szeretné folytatni a takarítást, amit szerencsére a támogatóinak és a lelkes segítőknek köszönhetően véghez is fog tudni vinni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kaktuszoktól az algákon és a vitamindús virágokon át a szárazságtűrő gyökérzöldségekig - ezeknek a fogyasztása az emberi szervezet, termesztése pedig a bolygó számára volna kedvezőbb a jelenleg szinte egyeduralkodó alapanyagokhoz képest.
(Képek forrása: Getty Images Hungary, pardybence / Instagram)
OLVASD EL EZT IS!
- fotózás
- környezetvédelem
Gyönyörű fotó készült Greta Thunbergről: ezt az oldalát eddig nem ismerte a világ
- tudomány
- globális felmelegedés