"Nincs gyermekhalál Magyarországon"

"...amikor bekerültem a kórházba, nagyon rosszul voltam. (...) Hihetetlenül féltem, hogy meghalhatok, de nem is magától a haláltól féltem, hanem attól, hogy a kórházi ágyhoz kötve, pokoli fájdalmak közepette kell majd meghalnom.

Akkor eszembe jutott, hányszor kívántam azt, hogy bárcsak meghalnék, vagy hogy hányszor mondtam, hogy meg akarok halni. Most pedig az, hogy na, most válik valóra, amit kértél, de te még nem akarsz meghalni, nem így, nem itt, nem most! (...)

De nem haltam meg, az orvosok "segítettek" rajtam ugyebár, de milyen áron?! Egyre többször gondolkozom azon, hogy jó lenne elaludni, és nem kelni fel többé. Mert lehet, hogy nem haltam meg, de én nem is akarok így élni!"

Részlet Szabella 2006. február 27-i naplójegyzetéből.

Csak egy vírus

Szabella 1988. november 20-án született, szülei első gyermekeként egészséges súllyal, nagy hajjal és mérhetetlen élni akarással. Olyan volt, mint a legtöbb gyerek: életvidám kisbaba, jókedvű óvodás, szorgalmas kisiskolás, majd 16 éves korától szerető nővér is.

Szeretete és tehetsége a képző- és iparművészet iránt már kamaszkorában megmutatkozott: ha tehette, rajzolt, festett, gyöngyöt fűzött, vagy éppen a tűzzománc készítésében próbálgatta szárnyait.
"Nagyon ritkán adatik meg, hogy olyan gyerekekkel találkozzon egy tanár, akik bármihez nyúlnak, tehetségesek benne. Szabella egyike volt ezeknek." - írja róla egyik tanára.

A betegség váratlanul érkezett, egyidőben az első szerelemmel, a 17. születésnappal és az újabb kistestvérrel. Szabella minden előzmény nélkül lett rosszul. Egész éjjel forgolódott az ágyban, reggel pedig ijedten vette észre, hogy zsibbad az arca, fáj a feje és mindenből kettőt lát. Az ügyeleten csupán annyit mondtak: vírus - majd hazaküldték.
Szabella másnap már az intenzív osztályon feküdt, szülei pedig hamarosan szembesülni kényszerültek a felfoghatatlannal: a képalkotó vizsgálat egy 2 centiméteres térfoglaló folyamatot mutatott ki Szabella agytörzsében. A vizsgálatot öt nap múlva agyműtét követte, majd két hét múlva a diagnózis: a rosszullétek oka Anaplasticus astrocytoma, a primer agytumorok legrosszabb indulatú fajtája.

A következő egy év orvosról orvosra járással, szteroidokkal, sugárkezelésekkel, kontrollvizsgálatok tucatjaival, jó és rossz időszakok állandó váltakozásával, némi örömmel, ha javulás mutatkozott, majd mély depresszióval, és szinte folyamatos fájdalmakkal telt.
Bár 2006 nyarán jobban lett egy kicsit, és a gyógyszereknek is búcsút mondhatott egy-két hétre, Szabella jobb oldala november elején órák alatt lebénult, két nap múlva pedig kiderült: az agytörzsét teljes mértékben birtokba vette a daganat.

Minden küzdés, orvosi segítség, gyógyszer és élni akarás ellenére 2007. január 27-én Szabella szervezete végleg feladta a harcot.
Élt 18 évet.

2. oldal: Amikor végleg megáll az idő »

• betegség
• daganat
• rák
• halál
• gyász
• Terasz