Visszaállították a vak páciensek látását: sertésbőrt használtak hozzá

Sertésbőrből kivont fehérjékkel sikerült helyreállítani súlyosan látássérült és vak emberek látását.

GettyImages-111340042

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sertésbőrből kivont fehérjékkel sikerült helyreállítani súlyosan látássérült és vak emberek látását, derült ki az NBC News cikkéből.

A kísérletben részt vevő páciensek közül senki sem számolt be szövődményekről vagy súlyos mellékhatásokról. 

Sertésbőrből készült szaruhártya

Összesen húsz ember vett részt a svéd Linköping Egyetem és a LinkoCare kutatóintézet közös kísérletében, melynek során a szakembereknek sikerült egy olyan mesterséges szaruhártyát kifejlesztenie, ami sertésbőrből kinyert, tisztított kollagénből készült. A rugalmas műszaruhártya leginkább egy kontaktlencsére hasonlít. A kutatók a sikeres tesztelést követően emberi önkénteseken is kipróbálták a szaruhártyát. 

A kísérletben részt vevő húsz iráni és indiai alany mindegyike az úgynevezett keratoconus nevű rendellenességben szenvedett, aminek hatására a szaruhártyájuk egy része elvékonyodott, és kúpszerűen kiemelkedett a szemük felszínének normális görbületéből.

GettyImages-1356560293
Fotó: Zarina Lukash / Getty Images Hungary

A kísérlet 20 alanya közül 14 teljesen vak volt, mielőtt megkapták az implantátumot, de a kísérlet után mindegyikük visszanyert valamennyit a látásából. Hárman közülük pedig tökéletes látásról számoltak be a műtétet követően. Szövődményekről vagy súlyos mellékhatásokról egyikük sem számolt be. A kísérlet sikeressége még a tudósokat is meglepte.

A kísérlet azért volt nagyon fontos, mert a szaruhártya-átültetéshez jelenleg emberi donorra van szükség, ezért nagyon sok rászorulónak nem jut szaruhártya.

A rendes szaruhártya-átültetésen átesett pácienseknek a műtét után általában évekig kell gyógyszert szednie, hogy elkerüljék a kilökődést, ám a sertésfehérjéből készült műszaruhártyát megkapóknak mindössze nyolc hétig kellett egy speciális szemcseppet használnia.

A cikk az ajánló után folytatódik

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő

A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. január 15. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A műtétek ráadásul gyorsabbak is, mint a tradicionális szaruhártya-átültetések, hiszen a kutatók elmondása alapján alig tartottak tovább fél óránál, miközben az emberi szövettel történő transzplantációk több órát is igénybe vehetnek. 

A műszaruhártyával kapcsolatos, szélesebb körű tesztelést csak ezután fogják elkezdeni a kutatók. A céljuk az, hogy implantátum később kereskedelmi forgalomban is kapható legyen. 

A 10 legerősebb szemvédő táplálék: ha félsz, hogy romlik a látásod

Ahhoz, hogy a szem kifogástalanul működjön, és ellenállóbb legyen a külső hatásokkal szemben is, számos vitamin és ásványi anyag segítségül hívható a mindennapokban - a leghatásosabb és legolcsóbb ezeket természetes formában bevinni a szervezetbe az étkezés folyamán. 

Képek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük