
Ezekre a szakmákra nőtt jelentősen a kereslet: nem kell hozzájuk diploma
Csaknem kétharmadával több szakmunkást keresnek a cégek.


A szak-, betanított és segédmunkásokat toborzó hirdetések száma 61 százalékkal nőtt idén 2020-hoz képest, a hirdetések száma Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében emelkedett a legnagyobb, míg Tolna és Nógrád megyében a legkisebb mértékben - közölte saját adatbázisa alapján a Profession.hu.
A közlemény szerint a gépkezelők iránti kereslet nőtt a leginkább idén: 113 százalékos növekedést mértek az előző éves adatokhoz képest, ezt követi 103 százalékos emelkedéssel a betanított munka, 101 százalékos bővüléssel pedig a felszolgáló, pincér, pultos. Ezzel szemben a takarítás, tisztítás kategóriában 19 százalékkal, a személy- és vagyonvédelem területén 6 százalékkal a biztonsági őr, vagyonőr, portás állásokra pedig csupán 1 százalékkal nőtt a feladott álláshirdetések száma éves összevetésben.

A meghirdetett állásokra jelentkezők száma alapján megállapították, hogy az előző évhez képest most a legnagyobb kihívás felszolgálókat, pincéreket, pultosokat és szakácsokat találni, amit a gépkezelő, valamint a hegesztő, lángvágó követ.
Az aktív álláskeresőknél, akik a tapasztalatuknak megfelelően jelentkeztek az üres pozíciókra, a havi bérigény tavaly óta 7 százalékkal, nettó 233 000 forintra emelkedett. A legjelentősebb 11-11 százalékos bérigény-növekedés a gépszerelő, valamint a lakatos, géplakatos állásokra jelentkezőknél történt, így a nettó bérigényük 320 000, illetve 353 000 forint, ezt követi a gépkezelő, ahol a bérigény 9 százalékkal 247 000 forintra emelkedett. Szintén 9-9 százalékos növekedést mértek a bérigényben a hegesztő, lángvágó és a betanított munka állásokra jelentkezőknél is.
Az elvárt bérek nagysága szerint sorrendben a hegesztő-lángvágó-szakma áll az élen 382 000 forint havi nettó fizetési igénnyel, amit a lakatos-géplakatos (353 000 forint), a villanyszerelő (328 000 forint), autószerelő, szervizes (321 000 forint) és a gépszerelő (320 000 forint) követ.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája
A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.
Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. június 5. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció
A közlemény idézte Tüzes Imrét, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatóját, aki elmondta, a vizsgált célcsoportban a jelentkezők közel háromnegyedének a középiskolai érettségi a legmagasabb iskolai végzettsége, ami a tavalyi adatokhoz képest 7 százalékponttal nőtt. Hozzátette, ezzel párhuzamosan a szakmai tapasztalat mértéke is jelentős, hiszen a jelentkezők 33 százaléka már több, mint 10 éve dolgozik.
Fotók: Getty Images
Ilyen a home office a valóságban
Sok helyen nemcsak a munkavégzést, hanem a tárgyalásokat, megbeszéléseket is áthelyezték online felületre, amikor a legtöbben próbálják olyan oldalukat mutatni, mintha csak élőben lennének. Ebből gyakran mókás összkép adódik.
OLVASD EL EZT IS!

- munkaügyek
- távmunka