A furcsa sziget, ahol még egy kis levél is akkora, mint egy autó: Szahalin legendás óriásnövényei
A különös szigeten óriási növények nőnek, amiknek akár többméteres levelei is lehetnek.
Oroszország távol-keleti részén, Szahalin szigetén a hétköznapi lágyszárúak óriás másai élnek. Többméteres hajdinák és bojtorjánok magasodnak a területen, mintha csak valamilyen prehisztorikus korban ragadt volna a vidék.
Ugyan a mai napig vita tárgya Japán és Oroszország között, pontosan kihez tartozik a sziget, a jelenlegi álláspont szerint az orosz fennhatóság része, és egyre többen figyelnek fel rá hatalmas növényei miatt.
Óriás növények a szigeten
"Ha esik az eső, csak kapj fel egy bojtorjánlevelet" - állítólag így szól a helyi mondás, hiszen amelyik növény ott gyökeredzik, annak több méter átmérőjű levelei akár természetes esernyőként is szolgálhatnak.
A területen legalább ezerféle növény tobzódik, de azok a lágyszárúak, melyek a világ más pontjain alig nőnek meg térdmagasságig, itt akár 5 méter magasak is lehetnek. Egy 2009-es kutatásban tanulmányozták a különös jelenséget, hiszen nem mindennap találkozik az ember 2-3 méteres hajdinával vagy 4-5 méteres bojtorjánnal, aminek a levele egy autó szélvédőjét képes letakarni.
A kísérletben kipróbálták, hogyan reagálnak a hajtások arra, hogyha máshol ültetik el, de az eltérő környezetben pusztán normális méretűre nőttek, így a tudósok arra következtetésre jutottak, hogy minden bizonnyal a Szahalin-sziget különös környezete befolyásolja a növények méretét.
A talaj lehet a rejtély kulcsa
Az itt található nedves talaj alatt különböző repedések húzódnak, amiken keresztül nagy mennyiségű hő és szénhidrogén jut a gyökerekhez, emellett a talaj bővelkedik még réz-, cérium- és krómvegyületekben is, amik a szakemberek szerint ugyancsak növekedést idézhetnek elő.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Meglepő, vagy sem, állítólag a bojtorján leveleinek íze a húséhoz hasonlít, és igazi csemegének számít, május-június környékén le is szüretelik. A Russia Beyond oldalon leírtak alapján az ízletes növényi részeket befűszerezik, majd kirántják, vagy elteszik télire.
A megjelent képekről azonban egyesek úgy tartják, hogy egyáltalán nem a Szahalin-sziget vegetációját ábrázolják, sokkal inkább valahol Távol-Keleten, Vietnámban készültek, míg mások képekkel bizonyították ennek ellenkezőjét.
8 élőlény, ami nem állat, de nem is növény
Az élővilág egyes élőlényei egyáltalán nem könnyítik meg a tudósok dolgát.
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)