Véletlenül lett a világ legismertebb mémje a fiú - Így néz ki ma, 13 év múltán
Sammy fotóját édesanyja töltötte fel a Flickrre, és álmában sem gondolta, hogy ennyire népszerű lesz.
Valószínűleg naponta többször is szembe jönnek veled az interneten olyan mémek, melyeken jót nevetsz - de legalábbis mosolyogsz. A morcos macska és Leonardo DiCaprio mellett bizonyára számtalanszor befutottál már a Success kid - ’sikerkölyök’ - különböző feliratokkal ellátott verzióiba.
A képen látható Sammy Griner a CNN szerint valószínűleg az internet leghíresebb babája, akinek fotója nem egyszerűen internetes mém lett, a képet még a Fehér Ház is használta bevándorlási reformjához, Sammy családjának pedig egy súlyos egészségügyi probléma megoldásában segített.
Ő a Success kid
A kép, melyen a kisfiú határozott arckifejezéssel ökölnyi homokot szorongat - illetve próbál enni -, 2007-ben készült. Sammy édesanyja, Laney Griner töltötte fel a fotót a Flickrre. A kép kezdettől fogva nagy népszerűségnek örvendett, az első felirat hozzá az „Utálom a homokvárakat” volt, mely arra utalt, hogy a fiú épp egy másik gyerek homokvárát tette tönkre. Később a kép értelmezése az apró személyes győzelmek, az öngratuláció irányába mozdult el, így vált ismertté Success kid néven. A képen látható fiú, Sammy Griner ma már 14 éves.
Fotója világszerte ismertté vált, Barack Obama elnöki stábja 2013-ban még egy bevándorlási reformkampány részeként is használta - természetesen a szülők engedélyével. Ám végül a mém használata vegyes fogadtatásban részesült a Twitteren.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Két évvel ezután, 2015-ben a Griner család számára is kapóra jött a mém. Az édesapának, Justin Grinernek ugyanis veseátültetésre volt szüksége, melyhez 75 ezer dollárt kellett összegyűjteniük. Bár felesége Laney Griner először vonakodott a GoFundMe kampányhoz társítani fiuk fotóját, végül mégis ebben látták a megoldás kulcsát. A Success kid mém végül néhány nap alatt több mint 83 ezer dollárt hozott a családnak, melynek köszönhetően 2015 augusztusában az édesapa, Justin Griner sikeres vesetranszplantáción esett át.
Bébi Yoda-mémek
A mémmé válást a Csillagok háborúja szereplői sem úszták meg. Mutatjuk a The Mandalorian címmel futó websorozatban felbukkanó bébi Yodát, mely megmozgatta a mémgyártók fantáziáját.
Bébi yodás mémekkel van tele az internet: magyarul mutatjuk a 10 legjobbat
Nézegess képeket!
Elolvasom