"Az a dolgunk, hogy szüljünk, ha kell, az életünk árán is" - Így sikerült a magyar filmlegenda új dobása, a Semmelweis
Megnéztük Koltai Lajos új, Semmelweis című filmjét, és el is mondjuk róla a véleményünket. Kritika.
A magyar filmművészet legendás alakja, a 77 éves Koltai Lajos új filmet rendezett, méghozzá Semmelweis Ignác magyar orvosról, akire döntően az "anyák megmentője" címszavakkal hivatkozunk.
A mozikba november 30-án, szerdán érkezik, de a film premierjére New Yorkban került sor, sőt a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon több díjat is bezsebelt az alkotás. Koltai Lajos rendezése lett a legjobb film, Nagy Katica nyerte el a legjobb színésznőnek, Vecsei H. Miklós pedig a legjobb színésznek járó díjat. Bevallom, még így is kissé szkeptikusan ültem be a moziterembe, de igencsak meglepett a film. Így, hogy kellően felcsigáztuk a kedves olvasót, vágjunk is bele!
Semmelweis - Kritika
Történetünk 1847-ben veszi kezdetét egy rangos bécsi klinikán. Számtalan anyuka veszíti életét szülés után gyermekágyi lázban, amelyet a kórház vezetése járványnak hisz, azonban a fiatal magyar orvos kételkedik ebben. Nyomozni és kutakodni kezd az ügyben, és rájön, hogy a klórmeszes kézmosás lehet a titok nyitja, ám nemcsak a pusztító kórral találja szemben magát, hanem féltékeny, öntelt és nagyravágyó orvoskollégákkal, illetve a súlyos problémák fölött szemét behunyó, a saját jó hírét a betegek érdekei és egészsége elé helyező kórházi vezetéssel.
Semmelweis (Vecsei H. Miklós) belső dinamikáit, személyiségének mozgatórugóit, illetve a hajszálvékony elválasztóvonalat gyengéd érzékenysége és a gyakran agresszív, túlbuzgó tettvágyát kollegiális konfliktusain és a Hoffmann Emmához (Nagy Katica) fűződő szerelmi viszonyán keresztül ismerhetjük meg közelebbről. A románc teljes egészében az alkotók képzeletének szüleménye, Lajos Tamás producer a film sajtótájékoztatóján így fogalmazott:
Bevett gyakorlat, hogy történelmi filmekben fikciós szálak is felütik a fejüket, a románc hatására pedig szerethetőbbé vált a történet."
A cselekmény 1851-ig bezárólag tart, mielőtt Semmelweis hazatérne Magyarországra a Szent Rókus Kórház szolgálatába. Egyeseknek ez furcsán hathat, mivel életének tragikus befejezését nem mutatja be a film, csupán felirattal közli a stáblistát megelőzően. A cikk végén még kitérek erre, Lajos Tamás ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban is elmondta a véleményét.
Minden, amit szerettünk a filmben
Fényképezés
Ha Koltai Lajosról van szó, nem lehet máshol kezdeni, mint az operatőri munkával. Ugyan ezt a feladatot Nagy András vette a nyakába a film esetében, de szinte minden snitten érezni Koltai keze nyomát. A "lajosing", avagy "lajosolás" - ami szakmabeli fogalom lett, egyedi formanyelvét és megvilágítási technikáit jelenti - hibátlanul érvényesül.
A fényképezés gyönyörű, a dramaturgiai kulcspontok különleges megvilágítást kapnak, és ahogy megszokhattuk, gyakran a színészek környezetében lévő tárgyakat, bútorokat világítja meg Koltai, és a tükröződő fény süt vissza a főhősök arcára - ami melankolikus, egyedi atmoszférát kölcsönöz a filmnek. A Semmelweis küllemén természetesen maradéktalanul visszaköszön az NFI - 2,26 milliárd forintos - támogatása is.
Színészi játék
A castingosoknak is jár a piros pont, telitalálatnak bizonyult Nagy Katica és Vecsei H. Miklós is. Két feltörekvő tehetségről beszélhetünk, akik már többféle színjátszási műfajban is megcsillogtathatták tehetségüket - bizonyos, hogy érdemes lesz figyelemmel kísérni jövőbeli pályafutásukat. Katica érzékeny, odaadó és melegszívű játéka remekül ellensúlyozza Vecsei agresszív, férfias energiáit, akinek a látszólag kemény szíve szép lassan meg is puhul a fiatal nővérke bájának köszönhetően. Említést kell tenni Gálffi Lászlóról és Lengyel Ferencről is, akik rendkívül hatásos módon alakítják a film ellenszenves antagonistáit.
Történetvezetés
Ami a legnagyobb meglepetést okozta számomra, hogy a film történetvezetése és tempója tökéletesen működik - visszaköszön, hogy egy fekete öves filmes ül a direktori székben. Feszes az ütem, mégsem rohan, és nyugodt szívvel áll meg néhány percre, ha úgy kívánja fokozni a dramaturgiai kulcs- vagy épp csúcspontokat a mesélő. Azután viszont ismét az akcióé a főszerep. Kellemes és szórakoztató a cselekmény ezen hullámzása és folyása, mely maradéktalanul kihasználja és kiérdemli a kétórás játékidőt.
Hatásosan mutatja be egy, a szakmája iránt elhivatott, mély igazságérzettel megáldott ember küzdelmeit egy olyan környezetben, ahol másoknak nem a betegek, az alázat és az önzetlenség az elsők, hanem saját maguk és karrierjük - ebben különbözött igazán Semmelweis orvoskollégáitól.
A szerelmi szál zseniális ötletnek bizonyult, és bár feltehetően sokan szívni fogják a fogukat a fikcionalitás okán, mindenképp szükség volt Emma karakterére, hogy behatóbban megismerjük a főhős szakmai tettvágya és harcias "faltörőkos" jelleme mellett személyiségének szelídebb, szenzitívebb oldalát is.
Női egyenjogúság előrevetítésének üzenete
A film állást foglal az alacsonyabb beosztású, alárendelt szerephez jutott nővérkék mellett, akiket a történet során rendre kihasználnak, sőt meg is aláznak egyes orvosok. A lezárás előtt megható sorokkal szólal fel elnyomott és kihasznált kollégái érdekében Julia Mandel nővér, akit Mészáros Blanka alakít.
Emellett Nagy Katica alábbi mondata súlyosan rávilágít arra is, mekkorát változott a világ, a társadalom és a nők megbecsülése 1847 óta - mondanom sem kell, pozitív, előremutató irányba.
"Az a dolgunk, hogy szüljünk, ha kell az életünk árán is"
- szól Emma Semmelweis Ignáchoz, amely mondat már az előzetesben is hallható volt.
Két dolog, ami akár lehetett volna másképp is
Az utolsó 15 év
Arra, hogy miért csupán 33 éves koráig követte a film Semmelweis élettörténetét, úgy felelt a producer, hogy szerintük Semmelweis sztorija az anyák megmentésének hőstettéről szól, nem pedig arról, ahogy elmegyógyintézetbe került - ahol egyébként súlyosan bántalmazták 1865-ben, és nem sokkal később bele is halt a sérüléseibe.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ennek okán akár hiányérzete is lehet a nézőnek, hiszen érdekes lett volna főhősünket a filmben Magyarországon látni a Szent Rókus Kórházban, illetve boncolgatni annak okait, miért kapott később több ideg-összeroppanást, majd került elmegyógyintézetbe. A morális tanulság valóban az anyák megmentéséről szól, és talán aláásta volna a film pozitív végkimenetelét és kicsengését egy negatív befejezés, ám a tabló a teljes életúttal lett volna igazán kerek egész. Viszont tény, hogy amennyit kaptunk a sztoriból, arra kevés panaszunk lehet.
A befejezés
Bár az utolsó jelenet kétségkívül szép és ízléses, azt megelőzően a hajót lekéső, vagy éppen nem lekéső Emma jelenetsora kissé túldíszítettnek, túl konkrétnak bizonyult. Bár a happy endek kedvelői nem fognak egyetérteni velem ebben.
Illetve a kissé eltúlzott, nem jó értelemben hollywoodi végkimenettel lezajló tárgyalási jelenet befejezése egy pillanatra - de tényleg csak annyira - kivett a filmből. Itt az ideje azonban a konklúziónak: érdemes megvásárolni a mozijegyet?
Megéri a mozijegy árát?
Röviden és tömören: igen. Koltai Lajos egy igazi - jó értelemben vett - régi motoros a szakmában, ez pedig a film szinte minden egyes pillanatában visszaköszön. A szereplők kiválóak, a történet tanulságos, szövevényes és érdekfeszítő, a fényképezés és a világítás minősége pedig olyan magas színvonalú, hogy mindenképp megéri a nagyvásznon megtekinteni. Irány a mozi!
Ha érdekel, hogyan sikerült az év másik nagy dobása, a Megfojtott virágok, kattints a képre kritikánkért!
Tényleg az év filmje DiCaprio és De Niro 3,5 órás bűneposza? Így sikerült a Megfojtott virágok
Az Oppenheimer és a Barbie után megérkezett az év harmadik legnagyobb filmes dobása, a Megfojtott virágok.
Elolvasom(Képek forrása: InterCom)
- semmelweis
- koltai lajos
- nagy katica
- vecsei h miklós
- magyar filmek
- filmkritika
- filmajánló
- kritika
- semmelweis ignác
- exkluzív
- Terasz