Még a legnagyobb Nolan-rajongókat is meglepheti az Oppenheimer - Így sikerült az óriási vállalás

Christopher Nolan talán még egy unalmas, hétvégi bevásárlásról is egy letaglózó, feszültséggel és morális dilemmákkal teli mozifilmet tudna gyártani. Robert J. Oppenheimer élete és az atombomba megszületése azonban egyáltalán nem nevezhető unalmasnak. A legendás rendező és a nem mindennapi történet együttese egy elég erős filmet ígért, amelyet hatalmas várakozás előzött meg világszerte.

A várakozásra még az is rátett néhány lapáttal, hogy az alkotás premierdátuma egy napra esik a Barbie filmével. A kissé szokatlan párosítás beindította az internetezők fantáziáját, és megszületett a Barbenheimer (Barbie és Oppenheimer nevének összeolvadásából) jelenség és a vele kapcsolatos mémek, amelyek főként a két film várható hangulatbeli és vizuális különbségeit állították pellengérre a lehető legkreatívabb módokon. Ma végre a mozikba került az Oppenheimer. Elmondjuk, hogy szerintünk milyen lett.

Oppenheimer - kritika

Az Oppenheimer című filmhez Kai Bird és Martin J. Sherwin American Prometheus című Pulitzer-díjas életrajzi könyve szolgáltatta az alapot Nolannek, amely részletekbe menően mutatja be az atombomba apjának is nevezett, zseniális elméleti fizikus életét. A film azonban jóval több egy egyszerű életrajzi műnél, egy nagyszabású történelmi tabló és egy feszült politikai thriller is egyben. 

Nolan jó szokásához híven ismét több idősíkot használ a történetmeséléshez, amelyekkel virtuóz módon pingpongozik. Ez alkalommal ráadásul egy kis vizuális mankót is ad a nézőknek, és egyes jeleneteket színesben, míg másokat fekete-fehérben prezentál. 

Az atombomba keletkezéséről a legtöbb embernek valószínűleg vannak bizonyos ismeretei. A fegyvert az 1940-es évek legkiválóbb tudósaiból és szakembereiből álló kutatócsoport fejlesztette a Manhattan-terv keretein belül az Egyesült Államokban található Los Alamosban, Robert J. Oppenheimer vezetésével. A csapatnak versenyt kellett futnia az idővel, hiszen velük egy időben a németek is egy atombombán dolgoztak. 

A film nemcsak az atombomba keletkezését, hanem a feltalálásának hatásait is körüljárja. A világ örökre megváltozott, amikor Oppenheimeréknek sikerült elkészítenie a bombát, egy új korszak köszöntött az emberiségre, amelynek a sűrűjében ott volt maga az Amerikai Prométheusz, a tűz elhozója, Oppenheimer. 

Bár a tudóst részben nemes eszmék vezérelték, és azt szerette volna, hogy minél hamarabb véget érjen a második világháború, az ő közreműködésével készült fegyver százezrek haláláért lett felelős. A filmben központi szerepet kap ez az ellentmondás. 

Ilyet még nem látott a világ

Nolan a forgatókönyv egyes részeit rendhagyó módon egyes szám első személyben, Oppenheimer szemszögéből írta meg. E jelenetek színesben jelennek meg a vásznon, és páratlan narratív, illetve vizuális érzékenységgel mutatják be a különc zseni fizikus életének legfontosabb momentumait, a szerelmeket, a tudományos áttöréseket, a Manhattan-tervben részt vevő tudósok összegyűjtését, a Los Alamosban töltött éveket és a modern történelem egyik legfontosabb pillanatát, az atombomba elkészülését. Oppenheimeréknek sikerült az elméletet gyakorlatba ültetniük, és létrehoztak valami olyat, amilyet még nem látott a világ. 

A címszereplőt alakító Cillian Murphynek ez már a hatodik közös filmje volt Christopher Nolannel, de most először kapott főszerepet. Ez jobbkor valószínűleg nem is történhetett volna, mert az ír színész castingja igazi telitalálat lett. Murphy képes volt teljesen átlényegülni az átható tekintetű, vékony, kalapos fizikussá, akit mindig megelőz a híre. 

Oppenheimer karakterét jól ellenpontozza a Matt Damon által alakított Leslie Groves Jr., az amerikai hadsereg Mérnökhadtestének főtisztje, akit a Manhattan-terv vezetésével bízott meg az amerikai kormány. Az egyikük a tudomány embere, a másikuk pedig egy katona. A karaktereik, a világnézetük és a vérmérsékletük nem is különbözhetnének jobban, és mégis képesek az együttműködésre. A közös jeleneteik üdítő színfoltjai a filmnek.  

Az utóhatások

A fekete-fehér jelenetek az atombomba feltalálásának utóhatásait taglalják több idősíkon. A forradalmi találmánynak sikerült megváltoztatni a világ addigi rendjét, és Oppenheimer életét is alaposan felforgatta. A tudós komoly morális válságba került, ráadásul súlyos államellenes vádakkal is illette az a kormány, amelynek a teljes életét áldozta.

A fekete-fehér jelenetek egyik legfontosabb szereplője a Robert Downey Jr. által megformált Lewis Strauss, az Atomenergia Bizottság egyik kulcsfigurája, akinek igen viharos volt a kapcsolata Oppenheimerrel. Robert Downey Jr. a Marvel Tony Starkja után végre egy egészen más, komplex drámai szerepben csillogtathatta meg a tudását.

A film atombomba feltalálása utáni részeiben két különböző per jelenetei is megelevenednek, melyek mindegyike szorosan összefügg a címszereplővel, és melyekből jól kirajzolódik az Egyesült Államok második világháború utáni, feszült, kommunistáktól rettegő, paranoiás időszaka. Nolan a virtuóz és rutinos idősíkváltásaival, és ügyes információadagolásával a legizgalmasabb thrillereket idézi. Egyes tárgyalásokon játszódó jelenetek, amelyekben csak öltönyös emberek beszélnek egymással, éppoly feszültek tudnak lenni, mint az első kísérleti atomrobbantás megidézése.

A szereplők közül még mindenképp szót érdemel Kitty Oppenheimer (Emily Blunt), a főszereplő felesége, akivel közel sem ideális a főszereplő kapcsolata, de mégis erős és egyedi köztük a kapocs, illetve a tragikus Jean Tatlock, akit Florence Pugh alakít. A Manhattan-tervben részt vevő tudósok között megjelenik Teller Ede is, akinek igen fontos szerepe van az események folyásában. A magyar tudóst Benny Safdie alakítja. 

Az Oppenheimer szemszögét bemutató jelenetek visszatérő elemei a különleges maghasadásos vizualizációk, amelyek nem csak a néző szemét gyönyörködtetik, hanem fontos narratív szerepük is van.

Nolan megint megcsinálta

Bár a film fő témája az atombomba keletkezése, Nolanék szerencsére nem tolták túl a robbanásokat. Pont akkor, és pont úgy bukkan fel a gombafelhő a vásznon, amikor és ahogy arra szükség van, és amikor ez megtörténik a nézők jó része garantáltan a szék karfájába fogja mélyeszteni az ujjait.

És ha már a látványvilágnál tartunk: Nolan talán még sosem volt ennyire kísérletező, ennyire szimbolikus, ennyire szerzői filmes bizonyos vizuális megoldásaiban. 

A film leghatásosabb jelenetei ugyanakkor nem sokat érnének a zenei támogatás nélkül. Az Oscar- és Grammy-díjas svéd zeneszerző, Ludwig Göransson igazán feszült és emlékezetes zenét hozott össze a filmhez, amire valószínűleg még Hans Zimmer is büszke lenne. 

Hatalmas várakozás előzte meg az Oppenheimert, hiszen ha Christopher Nolan filmet rendez, az még mindig eseményszámba megy. Bár az Oppenheimer nem fog mindenkinek tetszeni, ott van benne minden, ami Nolant napjaink egyik legfontosabb rendezőjévé teszi. A monumentalitás, a komplex szerkezet, a feszes és intelligens dialógusok, a jó casting, a zsigerekig ható zene és a jelenetek tökéletes összhatása.

Nolan latba vetette minden tapasztalatát és szakértelmét, hogy egy olyan filmet készítsen Robert J. Oppenheimer életéről, ami egy szélesebb közönséghez is szólni tud. Ezt a történetet sokkal szárazabban, sokkal ingerszegényebben is el lehetett volna mesélni, de a projekt szerencsére a lehető legjobb kezekbe került. 

A film egy nem túl reményteli, de nyomasztóan hiteles látlelet az emberiségről és arról, hogy milyen hatalmasak és aprók tudunk lenni egyszerre. Mindenképp megéri a mozijegy árát! 

Kirekesztve halt meg az atombomba megalkotója: Robert Oppenheimer tragikus és fordulatos élete

A Manhattan-terv vezetője egyszerre érzett bűntudatot és büszkeséget a sikeres atombombatesztek után.

Borítókép: UIP-Duna/Universal Studios

• filmajánló
• filmkritika
• mozi
• film
• oppenheimer
• christopher nolan
• cillian murphy
• exkluzív
• Terasz