Törölgetik a kritikus kommenteket Semjén Facebook-profiljáról
Semjén Zsolt Facebook-oldalán csend van és nyugalom, de két hozzászólás biztosan eltűnt.
Tausz Katalin dékán pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy nem lesz további vizsgálat az ELTE Társadalomtudományi Karán Semjén Zsolt szociológiai szakdolgozata ügyében, azt ugyanakkor a háromtagú vizsgálóbizottság megállapította, hogy súlyos tudományetikai vétség történt.
Semjén Zsolt ezután visszautasította a plagizálás vádját, majd szombaton sajtónyilatkozatot tett az ügyben, ebben politikai karaktergyilkosságnak nevezte a szakdolgozatával kapcsolatban kirobbant ügyet. Kijelentette: politikai ellenfelei fekete PR-ral karaktergyilkosságot készülnek elkövetni ellene.
Emlékeztetett arra, hogy kezdetektől teljes nyitottsággal és nyíltsággal járt el az ügyben, és az összes létező dokumentumot - indexeket, szakdolgozatokat - nyilvánosságra hozta az interneten.
Felvetette, ha bármilyen tudományetikai vétséget követett volna el, vagy bármilyen probléma lett volna, miért nem jelezték akkor, miért most, húsz év után akarják pellengére állítani? - számolt be az MTI.
Bár Semjén Zsoltot többen lemondásra szólították fel, egyelőre nem úgy tűnik, hogy ezt a kérést teljesítené. Érdekesség, de az interneten nem vet akkora hullámokat a Semjén-ügy, mint Schmitt Pál nagyon hasonló története, épp ellenkezőleg, míg Schmitt Pál Facebook-oldalát a gyalázkodó kommentek miatt le kellett kapcsolni, addig Semjén profilján csend van és nyugalom, illetve az a néhány hozzászóló, aki kommentel, védi és biztatja Semjént.
Eltűnt a komment, a reakció ott maradt
- Kitartás Elnök úr! Ne hagyja, hogy kikezdjék! Önnek még sok feladata van! Számítunk Önre! - írta az egyik hozzászóló.
Ugyanakkor az is igaz, hogy néhány komment el is tűnt a profilról. Annál a posztnál például, amely arról szól, hogy Semjén Zsolt tudomásul veszi az ELTE döntését, az egyik hozzászóló egy korábbi kommentre hivatkozik, amelyben a posztoló nagy valószínűséggel kritizálta Semjént vagy a KDNP-t, ez a komment viszont eltűnt a hozzászólások közül.
Egy Semjént védő kommentelő például egy olyan hozzászólásra válaszolt, amelynek címzettje M. Sándor, aki szerinte egy "sötétben bujkáló arctalan jellemtelen egyed", M. Sándor kommentjét viszont nem találtuk a hozzászólások között. Ugyanitt kritizálják P. Jánost, akinek azt írta a Semjént védő kommentelő: "az értelmünket hogyan meri kritizálni így, ismeretlenül? Főleg annak fényében, hogy profilképe alapján én is mondhatnék Önről ítéletet, de nem teszem, van bennem ennyi parasztbecsület." P. János kommentjét szintén nem találtuk a hozzászólások között. Hogy a hozzászólásokat maguk a kommentelők törtölték, vagy más, azt nem lehet tudni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- románia
- teszt
Kötelező lehet az AIDS-teszt a várandós nőknek
- külföld
- oszkó péter