Bámulatos történelmi kincs rejtőzhet a gyönyörű nemzeti park alatt
Salamon király bányái bújhatnak meg az izraeli Timna Nemzeti Parkban.
Friss felfedezések szerint Salamon király bányáit rejtheti Izraelben a Timna Nemzeti Park. Ha történeti forrásnak tekintjük a Bibliát, akkor az első Szentély korában, Saul, Dávid és Salamon idején rendkívüli gazdagságban éltek a zsidó királyok.
Vagyonukra magyarázatot adhatnak a Bibliában nem említett, a mai Izrael területén lévő Timnában, illetve a mai Jordániában lévő Kirbet-en-Nahaszban, a Holt-tengeri-árok két oldalán található rézbányák. Multidiszciplináris vizsgálatok alapján Erez Ben-Joszef régész arra a következtetésre jutott, hogy a timnai rézbányák egy kiterjedt ipari-gazdasági rendszer részét alkották, amelyet az Ószövetségben is szereplő edomiták működtettek.
Salamon király bányái
Az elmúlt 70 évben komoly régészeti vita zajlott arról, hogy Salamon király csak egy helyi kiskirály vagy valóban jelentős királyságot építő történeti személy volt, mivel a legutóbbi időkig alig találtak hiteles bizonyítékokat a Biblia birodalmának korából, mintegy háromezer évvel ezelőttről.
Erez Ben-Joszef felfedezései azonban megerősítik a jelentős korai királyság elméletét, mert bizonyítják, hogy ipari mértékű fémkitermelés folyt évszázadokon át ebben a korban. A fémek és a belőlük kovácsolt fegyverek és bronzeszközök pedig királysággá fejlesztették a korábbi korok egyszerű mezőgazdasági településeit a térségben.
Ben-Joszef mintegy ezer timnai rézbányát vizsgált meg, és olyan szerves anyagokat talált, amelyek lehetővé tették a szénizotópos kormeghatározást. Kiderült, hogy a rendkívül száraz éghajlaton megmaradt leletek - magok, élelem- és ruhamaradványok - a Bibliában Salamon uralkodásaként megjelölt korból származnak.
Hogyan használták a rézércet?
Úgy tűnik, hogy az edomiták megolvasztották a rézércet, és ezzel fizették meg a Salamon területén történő áthaladás vámját. A kereskedelem részeként Salamon király helyben nem fellelhető luxusételeket importálhatott királyságába. Ebben a korban, háromezer évvel ezelőtt a réz volt a legértékesebb ásványi anyag. A termelés volumene alapján ezeket a helyeket csakis egy fejlett, hierarchikus társadalom tudta működtetni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szakértők szerint Salamon a mai Eilattól mintegy 30 kilométerre északra lévő Timna bányáiból szerzett rezet, amelynek egy részét felhasználta, egy részét pedig aranyra és ezüstre cserélte. Sisay Tsegay ismert történész szerint Salamon aranyforrása valószínűleg Sába királynője volt, akinek palotáját már felfedezték, és azt remélik, hogy hamarosan rábukkannak a közelében az aranybányák aknáira is.
A réz kinyerése érdekében a rézércet tartalmazó zöldes köveket 1200 Celsius-foknál magasabbra kellett hevíteni, amit két ember által lábbal hajtott kezdetleges kohókban végeztek el. A réz és annak ötvözete, a bronz előállítása akkora erőfeszítéseket igényelt, hogy eleinte csak ékszereket és vallási kegytárgyakat készítettek belőle, de az ipari termelés megszervezése idővel lehetővé tette a nagyobb mennyiség révén a fegyverek gyártását is.
A különösen nehéz bányászati munkakörülmények miatt a szakemberek úgy vélik, hogy rabszolgák végezhették a bányászatot és a réz kinyerését a kövekből. A számítások szerint mintegy ötezer tonna rezet nyerhettek ki ezekből a bányákból, ami elég lehetett az egész térség számára - írta a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság honlapja.
Fotók: Getty Images
Mennyire vagy művelt? 10 kvízkérdés az ókorról
Történelmünk egyik jelentős szakaszát az ókor képezi, de nemcsak a felölelt idő hosszúsága miatt. A korszak komoly fejlődést jelentett a tudományban, a kultúrában és a művészetben is. Tíz kérdést teszünk fel ókorkvízünkben, hogy tesztelhesd történelmi műveltséged: vajon hányra sikerül helyesen válaszolnod?
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- érdekesség
Ilyen volt Da Vinci robotoroszlánja: megépítették, és tényleg járt
- szolnok
- történelem