Saját minisztériuma cáfolja Matolcsy Györgyöt

Hol vannak az egykulcsos babák?

Vitaanyag készült a születésszám emeléséről. Íme, a tervek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Nemzetgazdasági Minisztériumban működő Családbarát Magyarországért Munkacsoport szerda délután tette közzé Új baby boom, a középosztály gyermekvállalási forradalma című vitaanyagát, melynek célja, hogy párbeszéd kezdődjön arról, hogyan növekedhetne Magyarországon a születésszám.

Hol vannak a Matolcsy-babák?

A Nemzetgazdasági Minisztérium már magával a vitaanyag elkészíttetésével rácáfolt az intézményt vezető Matolcsy György néhány hónapja elhangzott mondataira, melyek szerint önmagában az egykulcsos adó bejelentése elég volt ahhoz, hogy növekedjen a születésszám, az viszont ennél is árulkodóbb, hogy a dokumentumban mintegy 54 oldalon keresztül sorolják, hogy milyen intézkedések kellenének a Matolcsy által már megvalósultnak vélt pozitív tendencia kialakulásához.

Mindezek ellenére a dokumentumban helyet kaptak Matolcsy szavai is, a készítők leszögezik, hogy "az egykulcsos adóval együtt bevezetett családi adókedvezmény gyermekvállalásra ösztönzi a családokat, ami a születések számának jelentős megugrásában is megmutatkozik".

Ezt a kijelentést viszont hivatalos adatokkal már nem támasztják alá, pedig az adatokat nem nehéz beszerezni: folyamatosan közli őket honlapján a KSH.

Nem született több gyermek

Az adatok hiányára magyarázat lehet, hogy azok - is - a nemzetgazdasági minisztert cáfolják. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentése szerint  ugyanis "jelentős megugrás" nem jelentkezett, épp ellenkezőleg: nem nőtt, hanem csökkent a születésszám.

Az egykulcsos adót 2011-ben vezették be, a KSH előzetes, részben becsült adatai szerint ebben a hónapban 7610 gyermek született. Az adó hatását értelemszerűen először kilenc-tíz hónap múlva érezhette volna az ország. Ehhez képest októberben csak 33 gyermekkel született több, mint januárban, rá egy hónapra pedig a januárihoz képest 300-zal csökkent a szám.

Decemberben folytatódott a tendencia, a 2011. januárihoz képest 158 volt a különbség mínuszban. Matolcsy 2012 első hónapjában örülhetett megint, ekkor ugyanis 7638 gyermek született - 28-cal több, mint az egykulcsos adó bevezetésekor.

A feketeleves 2012 februárjában jött: ebben a hónapban a 2011. januárihoz képest 569-cel kevesebb gyermek született, az élveszületések száma így alig haladta meg a hétezret.

Ha Matolcsy logikájával haladunk tovább, akkor ez annyit jelent, hogy az új adórendszer a gyermekszám 10%-os csökkenését vonta maga után.

Az élveszületések száma

  • 2011. január: 7610
  • 2011. október: 7643
  • 2011. november: 7353
  • 2011. december: 7452
  • 2012. január: 7638
  • 2012. február: 7041

Szinte minden részletre kitérnek az anyagban

A születésszám csökkenésének megállítására a Népesedési Kerekasztal egy szinte minden részletre kiterjedő javaslatcsomaggal reagált, ezek a javaslatok teszik ki az NGM nevével fémjelzett vitaanyag közel 50%-át.

Vezető politikusaink - Tarlóstól Vonáig

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Népesedési Kerekasztal hét pontba szedte legfontosabb javaslatait, melyekkel a dolgozó és tanuló szülőket, a visszatérni kívánó kismamákat egyaránt segítenék. Kitérnek emellett a nyugdíjrendszer ideális átalakítására, az önkéntes egészségügyi pénztárban rejlő lehetőségekre is.

Államilag támogatott autóvásárlás, olcsó kollégiumi lakások

A készítők a gyermeket vállaló fiatalokat a szocpol mellett államilag támogatott autóvásárlással, illetve vidéki, használaton kívüli önkormányzati házak, telkek felajánlásával segítenék.

A még tanuló szülők érdekében támogatnák az olcsó kollégiumi lakások kialakítását, emellett segítenék őket azzal is, hogy a gyed folyósításánál esetükben a felsőoktatási hallgatói, illetve a doktoranduszi jogviszony is teljes értékű jogszerzési időnek tartanák. Erre az esetre a gyednél bevezetnének egy "méltányos" alsó határt, ami a javaslat szerint lehetne például a minimálbér 150%-a.

150 ezer forintos anyasági segély, 50%-os gyed a fizetés mellé

A Népesedési Kerekasztal tagjai nemcsak a gyedre vonatkozó szabályokat változtatnák meg, emelnék a most 85 500 forintos anyasági segélyt is, az első gyermek megszületésekor 150 ezer forintra.

Íme, a változások, amelyek minden nőt érinthetnek

Nézegess képeket!

Elolvasom

A részmunkaidőben visszatérni kívánó kismamák érdekében bevezetnék az átmeneti járulékkedvezményre jogosító START-részmunkaidő kártyát, a gyermek egyéves kora után visszatérő anyáknak pedig a fizetés mellé - a folyósítási idő arányos meghosszabbítása mellett - 50%-os gyest, gyedet adnának.

A visszatérő anyáknak lehetőséget biztosítanának arra is, hogy munkaidő-kedvezményre váltsák szabadságukat, amit a jelenlegi szabályokkal ellentétben nem kellene egyhuzamban kivenniük, ehelyett teljes fizetésért részmunkaidőben dolgozhatnának.

Két hónapnyi felhalmozott szabadság esetén például dönthetnének úgy, hogy nem veszik ki szabadságukat, ehelyett négy hónapon át négy órában dolgoznak. Mindezt úgy, hogy közben ugyanannyi pénzt kapnak, mint amennyi nyolc óra munkáért járna.

Családi pótlék felajánlása

A kiemelten magas fizetésű családoknak pedig lehetőséget adnának arra, hogy támogassák a többi családot, például a családi pótlék felajánlásával.

A jogszabályi feltételek kialakításával, illetve pénzbeli támogatással elősegítenék, hogy a gyermekgondozási szabadságon lévő anyák és apák részt vehessenek a kötelező szakmai továbbképzéseken, illetve, hogy kedvezményes feltételekkel kapcsolódhassanak be a különböző továbbképzési formákba.

Adókedvezmény a munkáltatóknak munkahelyi bölcsi kialakítására

A munkáltatóknak is kedvezne a Népesedési Kerekasztal. A cégek munkahelyi családi napközik, bölcsődék vagy integrált bölcsődék-óvodák létesítésekor adókedvezményt kapnának, és lehetővé tennék számukra azt is, hogy kisgyerekes dolgozóiknak adómentesen olyan béren kívüli juttatást adhassanak, amit azok a gyermek ellátására vagy épp a háztartási munkát segítő szolgáltatások kifizetésére használhatnának fel.

A javaslatcsomag készítői emellett egyszerűsítenék a családi napközikre vonatkozó "teljesen indokolatlan bürokratikus szabályokat" is, az otthoni munkánál pedig támogatnák az olyan szoftverek kialakítását, melyekkel a szülők jelezni tudják, mikor érhetőek el, és mikor foglalkoznak mással.

Bölcsi minden főiskolán, egyetemen

A készítők szerint azt is el kellene érni, hogy ne csak a munkahelyek, a felsőoktatási intézmények is családbaráttá váljanak. Ennek érdekében az egyetemek, főiskolák alapfeladatait kibővítenék az óvoda-, bölcsődefenntartással - ehhez az állam biztosítana megfelelő forrást.

A kisgyermekes hallgatóknak rugalmas vizsga- és órarendje lehetne, előbb jelentkezhetnének fel a kurzusokra, vizsgaalkalmakra, és több halasztási lehetőséget, vizsgaalkalmat kapnának. Rájuk az ösztöndíj kiszámításakor is más szabályok vonatkoznának, például a családos diákok esetében nem a kredites átlag számítana. Hogy mi, az nem derül ki az anyagból.

Több nyugdíj járna

A Népesedési Kerekasztal a nyugdíjrendszert is átalakítaná. Javaslatuk szerint a nyugdíj megállapításának alapját a biztosított idő alatt összegyűjtött pontok, a mindenkori átlagbér és a várható átlagos élettartam képezné. A szülőpárok által vállalt és kitaníttatott gyermekek után differenciált pontok járnának.

A javaslat kitér az önkéntes, kölcsönös egészségpénztárakra is, melyeknél "alapvetővé" tennék, hogy a tagok a számukra fontos támogatási formákat - például gyermekgondozással kapcsolatos szolgáltatásokat - választhassák, és lehetőséget biztosítanának arra is, hogy a fiatalok az egészségpénztár keretében kapott munkahelyi támogatásokból fizessék a szülés-várandósság költségeit.

A Népesedési Kerekasztal tagjai az oktatásra is nagy hangsúlyt helyeznének, és már az óvodában bevezetnék az olyan tárgyakat, programokat, melyek segítik a társkapcsolati készségek fejlesztését, illetve "felkészítenek a felelős és elkötelezett, egyenrangú társas kapcsolatokra, egymás közti kommunikációra, konfliktuskezelésre". A pedagógusokat továbbképzésen készítenék fel arra, hogyan lehet segíteni ezen készségek elsajátítását.

A médiamunkásokat is oktatnák "a társkapcsolati készségek tekintetében"

érdekesség, hogy nemcsak a tanárokat, a média képviselőit is oktatnák "a társkapcsolati készségek tekintetében". Hogy a készítők pontosan milyen képzésre gondoltak, az az anyagból nem derül ki, az viszont igen, hogy "a képzés moduljai olyan műsorok, tartalmak kialakítását is segíthetik, melyek közvetlenül szólítják meg a szülőket, pedagógusokat, összességében az egész társadalom gondolkodását befolyásolják".

A médiatörvényt egyébként a készítők úgy módosítanák, hogy az "szabályozza a gyermeket vállalók védelmét a közszolgálati médiumokban, reklámokban", a kiskorúak védelméhez hasonlóan.

Javaslatként szerepel "a pártok egyenlő szerepeltetéséhez hasonlóan a gyermekesek, családok arányuknak megfelelő szerepeltetése" is, arra viszont megint csak nem térnek ki, hogy ezt pontosan hogy képzelnék el. 

Ismertetnék az internet veszélyeit

A tanárok és a médiamunkások mellett a szülők is kapnának egy kis oktatást, bemutatnák nekik "az internet, a virtuális valóság pozitív és negatív lehetőségeit",  felhívnák figyelmüket az internetfüggőségre, illetve arra, hogy "milyen veszélyei vannak a közösségi oldalak túlzott használatának". Ez utóbbira egyébként mi is kíváncsiak lennénk, a válasz azonban sajnos nem szerepel a dokumentumban.

A családok, párok számára a már meglévő szolgáltatások erősítésével könnyen elérhető mentális támogató, megelőző családterápiás és tanácsadó hálózatot hoznának létre, és komplex szolgáltatásokat vezetnének be a szenvedélybetegségek vagy épp az egészségtelen életmód megelőzésére.

A népegészségügyi programokat kiterjesztenék az egészséges családokra és a gyermekvállalásra is.

Ezeket a programokat legalább olyan súllyal támogatnák, mint a dohányzás vagy az elhízás elleni kampányokat.

A Népesedési Kerekasztal javaslatai:

  • államilag támogatott autóvásárlás.
  • Vidéki, használaton kívüli önkormányzati házak, telkek felajánlása.
  • Olcsó kollégiumi lakások kialakításának támogatása.
  • Felsőoktatási hallgatói jogviszony átalakítása teljes értékű jogszerzésű idővé a gyed folyósításánál.
  • A gyed esetében méltányossági alsó határ meghatározása.
  • 150 ezer forintos anyasági segély.
  • Start-részmunkaidő kártya.
  • Teljes fizetés mellé 50%-os gyes, gyed.
  • Szabadság munkaidő-kedvezményre való váltása.
  • Családi pótlék felajánlása a szegényebb családoknak.
  • Kismamák pénzbeli támogatása a továbbképzések elvégzéséhez.
  • Adókedvezmény munkahelyi bölcsik kialakítására.
  • Adómentes béren kívüli juttatás nyújtása a háztartási munkát segítő szolgáltatások kifizetésére.
  • A családi napközikre vonatkozó bürokratikus szabályok egyszerűsítése.
  • Otthonról dolgozóknak egyedi szoftverek kialakítása.
  • Bölcsődék, óvodák üzemeltetése az egyetemeken, főiskolákon.
  • Rugalmas vizsga- és órarend, más ösztöndíjszámítás a kisgyermekes hallgatóknak.
  • Magasabb nyugdíj a gyerekeseknek.
  • Egészségpénztári támogatás a szülés kifizetésére.
  • Társkapcsolati képzések az óvodásoknak és a médiamunkásoknak.
  • Szülők figyelmének felhívása az internet veszélyeire.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A javaslatok az NGM közleménye szerint a témáról kezdeményezett párbeszéd kiindulópontját jelentik, épp ezért várják az ötleteket a gyermekvállast gátló tényezők azonosítására és feloldására. A javaslatokat a nepesedes@ngm.gov.hu e-mail címre lehet elküldeni.

Ezt is szeretjük