Hogy hívták a rómaiak, aki a görögöknél Héra volt? 10 kérdéses kvíz a görög és római istenek neveiről
Emlékszel a görög istenek római megfelelőjének nevére?

Az ókori görög vallásnak nem volt szent könyve, azt legfőképp az irodalomból, például Homérosz vagy Hérodotosz írásaiból ismerjük. Az istenek születéséről Hésziodosz számol be Theogonia című művében.
Időszámításunk előtt 1600-at megelőzően a krétai-mükénéi, vagyis égei vallásban főként istennőket tiszteltek, és csak az akhájok megjelenésével terjedt el az ő istenfelfogásuk, melyben több istent is megneveztek, és amelyben Zeusz alakja is ismeretessé vált. Az ókori Róma vallását több befolyás érte. Náluk a korai totemizmust és a numenek - megszemélyesülés nélküli isteni hatalmak - imádatát az etruszk és a görög hatás írta felül. Utóbbinak köszönhető, hogy számos görög istennek van római megfelelője is.
Kik voltak a görög istenek római megfelelői?
Ebben a kvízben tíz kérdést teszünk fel a görög istenek római megfelelőinek nevéről. Bökj a megfelelőre: miután felfedtük a jó megoldást, azt is elolvashatod, ki minek az istene vagy istennője volt az antik hiedelmek szerint.


Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- magyarország
- magyar történelem
Igaz-hamis kvíz a magyar történelem fontos eseményeiből: 10 kérdés, amire illik tudni a választ

- történelem
- magyar történelem
Kvíz! Melyik történt korábban: az Árpád-ház kihalása vagy a mohácsi vész?

- történelem
- király