Lezárult egy korszak! Hosszú szenvedés után végleg szakított az ismert sztárpár

Már biztos, hogy Kristen Stewart és Robert Pattinson útjai elválnak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az utóbbi időben már követhetetlen volt a Pattinson-Stewart páros viszonya.

Az Alkonyat-filmek sztárjai hol szakítottak egymással, hol újra összejöttek. Most tiszta vizet öntöttek a pohárba.

Hosszú ideig próbálkoztak

Kristen Stewart és Robert Pattinson a kihagyásokat nem számolva három évig voltak együtt. Az első két évében szilárdnak és megingathatatlannak látszott a kapcsolatuk, ám alapjaiban rengette meg azt, amikor a színésznő tavaly nyáron összegabalyodott egy családos rendezővel. 

Pattinson ráadásul az újságból tudta meg, hogy csalfa a szerelme, és nagyon megviselte a dolog - kiadta Kristen útját. Akkoriban úgy tűnt, hogy végleg vége szakadt a szerelemnek, azonban az ősz vége felé, mire az utolsó Alkonyat-filmet bemutatták, a két főszereplő újra egy párt alkotott.

Ezután eseménydús hónapok következtek, amik leginkább szenvedéssel teltek, hiszen az erőlködés ellenére egyre inkább látszott, hogy nem fogják tudni helyrehozni a kapcsolatukat. A múlt héten végül a People magazin értesülései szerint örökre elváltak útjaik, mert Robert a legnagyobb igyekezete ellenére sem tudta megbocsátani barátnője nyári félrelépését..

Viharos hónapok

A tavaly őszi békülés után a kapcsolatuk egy igazi hullámvasútnak bizonyult. Először tele volt vele a sajtó, hogy az Alkonyat sztárjai közös babát terveznek, és többször felröppent a hír, hogy a kis jövevény már úton is van. Később Robert igen hosszú időre elutazott, és több héten keresztül egyetlen közös kép sem készült róluk - ekkor mindenki elkönyvelte, hogy újabb szakításon vannak túl.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ám amikor Robert hazaérkezett, kiszivárgott egy fotó, amelyen együtt szerepeltek, láthatóan jókedvűen. Ezután még azt is pletykálták, hogy Kristen gyűrűt kapott Roberttől, de ennek valószínűleg éppen annyi alapja volt, mint a gyermekáldásról szóló híreknek. Nem sokkal ezután a színésznőt látták beszállni egy ismeretlen férfi kocsijába, aki valószínűleg Rupert Sanders, a csábító rendező volt - és ezzel eljutottunk napjainkig és a végleges szakítás híréig.

Ezt is szeretjük