Pedig úgy tűnt, jól megvannak! Miért szakított a sztárpár?

Katy Perry és John Mayer kapcsolata amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan véget is ért.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Senki sem számított rá, hogy pont ők fognak szakítani, Katy Perry és John Mayer útjai azonban különváltak.

Úgy tűnt, a szerelmesek közt minden rendben van, de az események azt mutatják, hogy ez mégsem volt teljesen igaz.

Közbeszólt a munka

Katy és John tavaly nyáron melegedtek össze, nem sokkal azután, hogy az énekesnő elvált férjétől, Russell Brandtől. Eleinte nem verték nagydobra a kapcsolatukat, de később egyre gyakrabban mutatkoztak együtt, míg végül mindenki számára természetessé vált, hogy a két sztár egy párt alkot.

Alig fél évvel az első randi után, 2012 decemberében már az összeköltözés volt terítéken. Ettől több barátjuk is óva intette őket, hiszen a jelek azt mutatják, mindkét énekes hajlamos hirtelen, átgondolatlan döntést hozni.

A szakítás hírére is hasonló reakciók érkeztek, hiszen a két sztár nemrégiben még mindenhová együtt ment, többek közt a Grammy-gálára is, és sugárzóan boldognak tűntek együtt. Ám úgy tűnik, ez csak a látszat volt: Katy és John kapcsolata véget ért. Az indok egészen egyszerű, a hírek szerint mindketten a munkájukra akarnak koncentrálni.

Ők sem bírták tovább! Végleg vége a sztárpár kapcsolatának

Nézegess képeket!

Elolvasom

Talán nem végleges

Egy bennfentes a US Weeklynek elmondta, valószínűleg nem örökre szól az elválás. Katy Perry nyitva hagyta a kapukat John számára, és nem is ez volt az első szakítás volt néhány hónapos kapcsolatuk történetében. Mivel arról nem esett szó, hogy a szerelmük elmúlt volna, a szeleburdi pár talán valóban meggondolja magát idővel. John Mayer szerelmi élete finoman szólva kalandos volt, mielőtt megismerte az énekesnőt. Nagy nőcsábász hírében állt, és olyan híres barátnői is voltak, mint Taylor Swift - aki később dalt is írt  Mayerhez, Dear John címmel.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Katy Perry kapcsolatai sem alakultak a legjobban, és a történelem talán most is ismétli magát. Tíz évvel idősebb férjétől, Russell Brandtől szintén azért vált el bő egy évvel ezelőtt, mert a feszített munkatempó miatt nem volt elég idejük egymásra. Katy elmondása szerint akkor választani kellett a szerelme és a karrierje között, és ő az utóbbi mellett döntött - ahogy most is.

Ezt is szeretjük