A fasiszta uralom alatt a föld alatt élt: a Nobel-díjas Rita Levi-Montalcini alapozta meg a rák és a demencia megértését
Rita Levi-Montalcini rögös úton jutott el a Nobel-díjig, miközben ezreket inspirált és segített a tudományos karrierben.

Rita Levi-Montalcini olasz–amerikai származású neurobiológus 1986-ban megosztva kapta meg a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat, Stanley Cohen biokémikussal együtt a sejtnövekedési faktorok felfedezéséért. Az orvosi eredményein alapulnak a mai kutatások, amelyek a sejtnövekedést vizsgálják.
A fiatal kutató egy rögtönzött laboratóriumot hozott létre a hálószobájában, ahol varrótűkből készített szikékkel végzett kísérleteket csirkeembriókon, hogy megértse, hogyan fejlődnek az idegek.
Rita Levi-Montalcini története
A történelem során kemény, kitartó küzdelemre volt szükségük a nőknek ahhoz, hogy értelmiségi területen érvényesülhessenek egy patriarchális berendezkedésű társadalomban. Bár a 19. századtól egyre több egyetemre felvételt nyerhettek – Magyarországon 1896-tól járhattak felsőoktatásba –, később is nehezített pályán mozogtak a férfiak uralta területeken. A nők alulreprezentáltsága a tudományos, üzleti és politikai szférában egyértelműen megmutatkozik a mai napig.
Hányszor hallottuk már azt a kérdést, hogy tudunk-e említeni híres női tudósokat, amikor kiálltunk amellett, hogy nem csak a férfiaknak van helye ezekben a szakmákban? A teljes társadalomnak van abban felelőssége, hogy a berögzült káros döntéshozatali és nevelésbeli mintákon túllépjünk. A nőknek igenis helye van a tudományban, a mérnöki, a politikai vagy az orvosi pályán egyaránt. A megfelelő kérdés tehát nem az lenne, hogy hány tudósnő volt a történelem során, hanem az, hogy miért nem jutott lehetőséghez sokkal több női gondolkodó.
Évszázados szunnyadás után a fiatal nők most a saját kezük által formált jövő felé tekinthetnek.
A fenti idézet Rita Levi-Montalcini sejtbiológustól származik, aki 1909-ben Torinóban született, és a fasiszta hatalom alatt nevelkedett, Mussolini Olaszországában mint zsidó származású nő. A történelem viszontagságai között is képes volt nőként tudományos karrierbe fogni, melyben olyan sikereket ért el, amelyek a mai napig kihatnak a tudományterületére. Nehezen induló életútját diadalmasan fejezte be 103 éves korában mint az idegnövekedési faktor társfelfedezője, az olasz politika kimagasló szereplője és több száz fiatal orvost mentoráló és inspiráló kutató.

Levi-Montalcini a második világháború és a német megszállás alatt családjával együtt elmenekült Torinóból, először Piemontba, majd éveket töltöttek föld alatti óvóhelyeken, többek között Firenzében. A hosszú évek megpróbáltatásai közt és a családi mintázatok hálójában már fiatalon ráébredt arra, hogy nem akar a többi női rokonához hasonlóan feleség és anya lenni, hanem tanulni és saját tudományos karriert akar építeni.
– 20 évesen rájöttem, hogy nem tudok alkalmazkodni az apám által elképzelt női szerephez, és engedélyt kértem tőle, hogy szakmai karrierbe kezdjek – fogalmazott egy interjúban.
Így kezdődött el számára a saját élete, amelyben hihetetlen eredményekkel igazolta az önmagába vetett hitét.
Rögös út a hálószobai laboratóriumtól a Nobel-díjig
A korszak tudósainak gyakorlatilag fogalmuk sem volt arról, hogy az embrionális sejtek hogyan építik fel a más sejtekkel való bonyolult kapcsolatok rácshálóját. Egészen addig, míg dr. Levi-Montalcini a második világháború alatt a torinói házának hálószobájában elkezdte tanulmányozni a csirkeembriókat.
Az életben soha nem szabad feladni, átadni magunkat a középszerűségnek, ki kell mozdulni a megszokás és a beletörődés szürke zónájából. Az embernek bátorságot kell gyűjtenie a lázadáshoz.
Éveken át kitartóan tanulmányozta dr. Viktor Hamburgerrel a washingtoni egyetemen a sejtek növekedését és az azokat befolyásoló kémiai folyamatokat, míg végül felfedeztek egy fehérjét, amely a sejtekből felszabadulva stimulálja az idegek növekedését az idegrendszerben. A háború vége felé rövid ideig önkéntes orvosként dolgozott a szövetséges hadseregeknél, ahol tífuszos és más fertőző betegeket gyógyított a menekülttáborokban.

Eredetileg egy féléves megbízást kapott az amerikai egyetemtől, de végül az 1947-ben megkezdett közös munka több évig tartott. 1956-ban aztán docensként, 1958-ban professzorként dolgozott az egyetemen, majd 1978-ban emeritált. A hatvanas években Rómában egy tudományos központ kiépítésébe fogott. 1969-től majd egy évtizedig az olasz Nemzeti Tudományos Tanács Sejtbiológiai Intézetének volt igazgatója.
Nyugdíjasként is meghatározó szerepet vállalt a tudományos életben
1986-ban Levi-Montalcini kollégájával, Stanley Cohennel megosztva megkapta az orvosi Nobel-díjat az idegnövekedési faktor felfedezéséért. A díjat az 1952-ben tett felfedezése alapján ítélték neki, miszerint az egerekből származó, csirkeembriókba átültetett tumorok a csirkeembrió idegrendszerének erőteljes növekedését idézik elő.
Ez a felfedezése a későbbi orvostudományi kutatásokban a rák és a demencia természetének megismerését is megalapozta. Az elsők között határozta meg a hízósejtek jelentőségét a humán patológiában, és azonosította a Palmitoil-etanolamid (PEA) endogén vegyületet. A PEA segíti a szervezet gyulladásos folyamatainak szabályozását, így megelőzi az ideggyulladást, és enyhíti a neurodegeneratív betegségek tüneteit, például az Alzheimer-kórét.

2002-ben, nyugdíjaskorában is aktív tagja maradt a tudományos életnek, ebben az évben alapította az Európai Agykutató Intézetet (European Brain Research Institute). Miután a hazájában többször is kitiltották az egyetemekről, és ellehetetlenítették a munkáját a fasiszta rendszer alatt, végül 2001-ben a legmagasabb állami kitüntetéssel honorálták, és az olasz szenátus örökös tagjának választották. Politikai feladatait ugyanolyan felelősségteljesen látta el, mint biológusi munkáját. 1974-től a vatikáni Pápai Tudományos Akadémiának (Pontificia Accademia delle Scienze) is tagja lett.
A nőknek, akik megváltoztatták a világot, soha nem kell mást megmutatniuk, mint a saját intelligenciájukat.
Miután maga is sok akadállyal szembesült, Rita Levi-Montalcini karrierje második felében nagyrészt azzal foglalkozott, hogy más tudósok számára is biztosítsa a pénzhez, felszerelésekhez és támogatáshoz való hozzáférést. A munkássága, a társadalmi szerepvállalása és tudományos karrierje a mai napig igazolása és inspirációja minden nőnek, aki a kutatói életpályát választja.
Máig kevesen ismerik a NASA egykori női különítményét: emberi számítógépként tekintettek rájuk
Hihetetlenül sokat köszönhet az űrkutatás a rakétalányoknak.
Elolvasom(Felhasznált képek forrása: Getty Images Hungary)
- tudomány
- nobel-díj
- nők a tudományban
- nők
- híres nők
- orvostudomány
- biológia
- rák
- alzheimer-kór
- demencia
- sejtek
- nők helyzete
- femina példaképek
- Terasz