4 év után újra együtt a sztárpár
Rihanna tisztázta Chris Brownhoz fűződő viszonyát.
Rihanna és Chris Brown kapcsolata csúnya véget ért 2009-ben, amikor az énekes összeverte barátnőjét.
A lány mégis úgy döntött, ad egy esélyt agresszív exének, és ezt már a nyilvánosság előtt sem tagadja.
Viharos múlt
A dalnokpár szerelme még a múlt évtizedben kezdődött, de Chris Brown egy alkalommal elvesztette a fejét, és összeverte Rihannát. Az ügyből hatalmas botrány kerekedett, melynek szinte minden részlete a nyilvánosság előtt zajlott.
Az énekesnő állapotáról fotók is napvilágra kerültek, az arca feldagadt, és sebekkel volt tele, brutális barátját pedig bíróság elé állították.
Ezek után mindenki azt gondolta, Riri sohasem fog visszatérni Brownhoz, és a világ arra számított, hogy a megbocsátás is elmarad majd. Ennek ellenére az utóbbi időben egyre több jel utalt rá, hogy ismét együtt vannak, és ők maguk is elejtettek olyan célzásokat, amelyekből erre lehetett következtetni.
Bár Rihanna nem állt elő a nagy bejelentéssel egészen mostanáig, mindenki sejtette, hogy a pár újra összejött. Közös dalt írtak, intim fotókat posztolgattak, és látták őket együtt. Az énekesnő a héten végre megtörte a csendet.
Újra együtt
Rihanna nem tagadja tovább, hogy ő és Chris Brown ismét egy párt alkotnak. A Rolling Stone magazin interjújában arra is választ adott a világnak, mi vitte rá, hogy kibéküljön azzal a férfival, aki évekkel ezelőtt bántalmazta őt. Az énekesnő azt is elmondta, hogy a történtek ellenére sem vált közömbössé Brown iránt.
- Úgy döntöttem, a legfontosabb számomra az, hogy boldog legyek, és senkinek sem fogom engedni, hogy ezt megakadályozza. Ha ez hiba lenne, akkor az én hibám. Oly sok éven át zaklatott és dühös voltam. (...) De tisztába jöttem magammal, és nem tudtam tovább eltemetni az érzéseimet. Nagyra értékeljük egymást. Pontosan tudjuk, mi van a birtokunkban, és nem akarjuk elveszíteni.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- fotó
- chris brown
Fotó az ágyból! Intim képet osztott meg barátjáról az énekesnő
- fotó
- zene